Ohiói munkásokat bemutató dokumentumfilmmel debütált szerdán Hollywoodban az Obama házaspár.
Az Erzsébet park zenepavilonja előtti sétányon, augusztus 25-én, vasárnap 14 és 20 óra között várják a fotósokat vagy fényképészet iránt érdeklődőket.
A pulzArt7 kortárs összművészeti fesztiválra olyan egyszerű, de leleményes, köztéri installációkra vártak ötleteket, amelyekkel az érdeklődő interakcióba kerülhet, s amelyek egyszersmind gondolatokat ihletnek, érzelmeket váltanak ki.
Meghirdette péntektől vasárnapig tartó programját a Szféra, a Vásárhelyi Forgatagot közvetlenül megelőző kortárs művészeti fesztivál.
Öt állomásos erdélyi turnéra indult szerdán a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja címmel.
Szeptember 6. és 8. között várja a nagyváradiakat a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), nem csak filmvetítésekkel.
A 335 oldalas, szép kiállítású kötet művészettörténeti megközelítésben, Mudrák Attila fotóival mutatja be a Kárpát-medencei Szent László-kultusz eddig feldolgozott emlékhelyeit.
Az ezerarcú báróné „életeit” bemutató kötetet elkapkodták az érdeklődők.
A Hungária 1983-as felbomlása után lett a Dolly Roll tagja.
A 10. Kolozsvári Magyar Napok keretében a város újabb büszkesége „talált haza”.
Az 50. Debreceni Virágkarnevál tizennyolc virágkocsijából hatot ma Nagyváradon láthatnak az érdeklődők, csütörtökön pedig Bihar megye több településére továbbgurulnak.
Keanu Reeves és Lana Wachowski visszatér a Mátrix világába - közölte kedden Toby Emmerich, a Warner Bros. Picture csoport igazgatója, bejelentve, hogy készül a népszerű sci-fi negyedik filmje.
A felvonulók különböző népdalai és díszesebbnél díszesebb ruházata változatos, mégis egységes kavalkáddá állt össze.
A főtéri templom 2018 nyarán elkezdett felújítása óta először mutatták be nagyközönség előtt, hogy mi történik a lezárt építőtelepen.
18 virágkocsit, 10 hazai és 17 külföldi művészeti csoportot láthatott a közönség.
Johanna és András megnevettettek, „elszállt művészként” válaszoltak bizonyos kérdéseinkre, így mondhatni, az egyik legkötetlenebb és legviccesebb interjúnkon vagyunk túl.
A válogatás nem volt könnyű, de a kezdeményezők optimisták, már a második kötetet tervezik – fejben mindenképp –, tudtuk meg a hétfői kötetbemutatón, a Kolozsvári Magyar Napokon.
A VII. Mimesis Kortárs Vizuális Művészeti Fesztivál meghívott alkotói a családi gyökerekkel rendelkező személyes emlékezet működését vizsgálják a hétfőn a kolozsvári Bánffy-palota pincéjében megnyílt Palimpszeszt című kiállításon.
A filmek székelyföldi szerelmesei nincsenek elkényeztetve: a jelentős magyar lakossággal rendelkező városokban Sepsiszentgyörgy kivételével nem működik heti, vagy napi rendszerességgel magyar nyelven is vetítő mozi.
A májusi bukaresti bemutató után vasárnap a Kolozsvári Magyar Napok keretében is bemutatták Bánffy Miklós Erdélyi történet című trilógiájának román nyelvű kiadását a Román Kulturális Intézet gondozásában.