Ünnepi megnyitóval kezdődik szerda este a 4. Vásárhelyi Forgatag


-A A+

Szerdán délelőtt a fő helyszínen, a marosvásárhelyi Ligetben mutatták be a szervezők, hogyan készülnek a 4. Vásárhelyi Forgatagra, miként készítik elő a terepet a csütörtöki megnyitóra. Bár a hivatalos ünnepi nyitórendezvényt ma este tartják a Kultúrpalota nagytermében, a Liget csütörtöktől nyitja forgatagos kapuit a közönség előtt.

Soós Zoltán és Portik Vilmos főszervezők vezették körbe az újságírókat a Ligetben dolgozó, szerelő, barkácsoló munkások között, akik sátrakat, asztalokat, színpadot építettek, megmutatták, hol lépnek fel a helyi formációk, hol a néptánc együttesek és hol lesznek a nagykoncertek. A sportcsarnok előtti téren még nem kezdtek hozzá a legnagyobbik színpad építéséhez, előbb a gépjárműveknek kellett elhagyniuk a teret.

A sétán részt vett Tompos Kátya magyarországi színész-énekes előadóművész, a szerda esti ünnepi rendezvény fellépője is, aki elmondta az újságíróknak, hogy első alkalommal lép a marosvásárhelyi színpadra és már nagyon várja a találkozást a közönséggel, nagyon kíváncsi ugyanis annak véleményére.

Portik Vilmos néhány adatot mondott a szervezéssel kapcsolatban: 367 esemény lesz 14 helyszínen, rendezvény megszervezésében 36 partnerszervezet és 59 személy vett részt. A legnagyobb újdonság mellett –, hogy a Maros-partról a városba költözhetett a forgatag – új helyszínek is lesznek. A Marosvásárhelyiek Világtalálkozójának szombat délelőtt a Művészeti Líceum ad otthont, a Néprajzi és Népművészeti Múzeum az Anna című kiállításával kapcsolódik a rendezvények sorozatába, ugyanott az udvaron egy gitárkoncert is lesz, a Vármúzeumban pálinkakóstolás és kiállítás, a Borudvar a Szentgyörgy (ma Forradalom) utca 8. szám alatti egyházi ingatlanban, a Művészeti Líceummal átellenben nyitja meg kapuit.

Marosvásárhely 400 éve szabad királyi város, a szervezők megpróbáltak erre is koncentrálni. Az egykori fejedelmi oklevél kinagyított, színes másolatát ki is állították a Kultúrpalotában, de megnyílt a Teleki Tékában a Bethlen Gábor emlékezete című kamarakiállítás, amely a 400 éves évforduló tiszteletére válogattak össze régi könyveikből. Látható lesz Borsos Tamás, a várépítő bíró kézírásos naplója, Bethlen saját aláírásával hitelesített országgyűlési végzések, kortársak és későbbi történészek értékelései. A tematikus városnéző séták közé is beékeltek egy Bethlen Gábor városa című városismereti sétát is.

A 367 programpontról bővebben a www.forgatag.ro oldalon lehet olvasgatni, ahonnan a programfüzetet is le lehet tölteni.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X