A vándortársulatok hagyományát eleveníti fel a KaravanAct


-A A+

A KaravanAct – Utazó Színházi Fesztivál második kiadását szervezi a Shoshin Színházi Egyesület szeptember 26.–október 4. között - olvasható az egyesület közleményében.

A fesztivál idei kiadása a tavalyról ismert útvonal állomásait érinti (Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Kolozsvár és Kide), a repertoárban lengyelországi, magyarországi és hazai produkciók szerepelnek.

​A színházi előadások mellett utcai felvonulásokra, illetve a nézőkkel folytatott közvetlen beszélgetésekre is lehet számítani. Az idei kiadás fontos újításai az érintett városok gyermekközösségei számára szervezett gólyalábas workshopok és a fesztiválon résztvevő színis hallgatók utcaszínházi technikákban való képzése.

A KaravanAct Utazó Színházi Fesztivált 2015-ben szervezte meg először a Shoshin Színházi Egyesület, azzal a céllal, hogy újragondolja és életre keltse az utazó színházak, utazó társulatok hagyományát. A fesztivál élő organizmus kíván lenni, amely dialógust alakít ki a nézővel, nem várja meg, amíg megkeresik: ő maga megy a nézők elé, ugyanakkor új kihívásokat állít a színház, és a róla alkotott koncepcióink elé, az előadások tereinek változatossága, újszerűsége, a műfaji változatosság, a tematikák sokszínűségének terén.

A fesztivál szervezői önkéntesek jelentkezését várják, akik szívesen bekapcsolódnának az előszervezési teendőkbe és a fesztivál alatti, helyszínhez kötött feladatokba. A jelentkezőket arra kérik, hogy szeptember 24-ig töltsék ki ezt az űrlapot.








EZT OLVASTA MÁR?

X