Három bemutatóval készül az új évadra a Váróterem Projekt


-A A+

Minden eddiginél sűrűbb és izgalmasabb ősz elé néz a Váróterem Projekt független színház társulata: három bemutatóval készülnek.

Az évad első előadását Bonchidán tartják vasárnap, ahol a kastély egykor látványos patkóudvarában található szoborparkot elevenítik meg. A körülbelül 40 szobrot magába foglaló – mára teljesen szétvert – szoboregyüttes Ovidius Átváltozások című művének mitológikus figuráiból ihletődött. Az ezt feldolgozó performanszt a bonchidai Bánffy-kastély impozáns istállóépületében mutatják be, mely fölött az egyetlen, mindmáig álló szobor – Héliosz hintaja – is található. A 4 steps munkacímű előadás rendezője Sarvadi Paul.

Már júniusban elkezdődött a következő előadás próbafolyamata a gyerőmonostori alkotótáborban. Ez az előadás a virtuális valóságokban rejlő lehetőségeket járja körül. Visky Andrej rendező három éves tengerentúli továbbtanulás után ezzel a rendezéssel kapcsolódik be ismét a Váróterem munkájába. A produkció a Transhuman munkacímet viseli, a szövegkönyv a rendező és a színészek közös munkája, a bemutató tervezett időpontja pedig október második fele.

​A harmadik produkció Szvetlana Alekszijevics Csernobili ima című művét dolgozza fel. Az idén harminc éves csernobili katasztrófának emléket állító előadást Cosmin Matei rendezi, akinek ez lesz a második munkája a társulattal. Az előadás ötletgazdája és dramaturgja Raluca Sas Marinescu, a bemutató tervezett időpontja pedig november vége-december eleje.

Novemberben az Occupy Yourself című előadással a szatmárnémeti IFESZT-en vesz részt a társulat, októberben pedig a Zéróval lép fel a marosvásárhelyi UNIDRAMA-n.

Az Váróterem Projekt kolozsvári hadiszállása továbbra is a ZUG.








EZT OLVASTA MÁR?

X