Székelyföldi Grafikai Biennále: idén is 41 országból érkeztek alkotások


-A A+

Románia egyik legrangosabb grafikai szemléjeként jegyzik az októberben, negyedik alkalommal sorra kerülő Székelyföldi Grafikai Biennále-t, mutatott rá a társszervező Kovászna megyei Kulturális Központ vezetője, Imreh Marton István az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.

Értékelése szerint a grafikai szemle hat évvel ezelőtti indulása óta megsokszorozódott, a két évvel ezelőtti kiadáshoz képest megduplázódott a résztvevő művészek és benevezett alkotások száma.

Idén összesen 1238 alkotást küldött be 507 képzőművész 41 országból, mondta Imreh Marton István, aki szerint szakmai körökben már jegyzik az eseményt, így ezen a téren az egyik legrangosabbnak számító Krakkói Grafikai Triennálé is ajánlja a székelyföldi szemlét, de neves művészeti egyetemek és művésztelepek jelentkeztek, hogy díjakat ajánlanak fel a résztvevőknek.  

A héttagú nemzetközi zsűri három alkalommal vizsgálta meg a munkákat és szavazott arról, hogy melyek legyenek a továbbjutó alkotások, és válogatta be grafikai szemle kiállításába azt a 312 anyagot, amelyek teljesítették az elvárásokat vagyis a kortárs grafika reprezentatív keresztmetszetét képezik.

Imreh Marton István szerint a grafikai szemle és a pulzArt fesztivál szervezői között is kialakult egy együttműködés, így a biennále hírnökeként múlt héten a Lábas Házban megnyitották a Plakatfest – kortárs lengyel plakátkiállítást, amelyet a szakmai zsűri lengyelországi tagja közreműködésével valósult meg.

A 4. Székelyföldi Grafikai Biennále programsorozata október 6-án kezdődik a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMÜK), ahol Dr. Szepessy Béla Nyomóduc és/vagy számítógép című könyvét mutatják be, amely a hagyományos és digitális kép közti viszonyról szól. Ezt követően október 7-én  az EMÜK-ben, ugyancsak Dr. Szepessy Béla vezetésével kerül sor a „Grafika a konyhában” című műhelymunkára.

Imreh Marton István szerint hagyományaihoz híven idén is egyéni kiállítást mutat be a grafikai szemle legutóbbi kiadásának nyertese. Szőke Emilia grafikusművész „Terítsd ki a lepedőt” című tárlatát október 11-én nyitják meg a Magma Kortásr Kiállítótérben.

A Székelyföldi Grafikai Biennálé hivatalos megnyitójára október 12-én kerül sor az Erdélyi Művészeti Központban, de a versenybe beválogatott nagyszámú grafika egy részét a Székely Nemzeti Múzeumban állítják ki. Ugyanaznap a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban szervezik a díjátadó gálát, amelyen koncertet ad a Jazzapella nevű formáció, számolt be Imreh Marton István, aki szerint a rendezvénysorozatot október 13-án a Lábas Házban Ioan Horvath Bugnariu grafikusművész Litho című egyéni kiállítása zárja.

A 4. Székelyföldi Grafikai Biennále szervezői: Kovászna Megye Tanácsa, Kovászna Megyei Művelődési Központ, Hargita Megye Tanácsa, Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ. Társszervezők: Erdélyi Művészeti Központ, Székely Nemzeti Múzeum, Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér, Képzőművészek Szövetségének Sepsiszentgyörgyi Fiókja, Lábas Ház.

 A szakmai zsűri: Dr. Erőss István grafikusművész, az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészetek Tanszékének vezetője, dr. Kaja Renkas grafikusművész, a katowicei Sziléziai Egyetem Művészeti Intézetének munkatársa, Siklódi Zsolt képzőművész, a biennále kurátora, dr. Szepessy Béla grafikusművész, a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézetének vezetője, Szurcsik József festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatási rektorhelyettese, Ovidiu Tarța grafikusművész, a kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetem munkatársa, valamint Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője.








EZT OLVASTA MÁR?

X