A Kolozsvári Állami Magyar Színház újra műsorra tűzi a Silviu Purcărete által rendezett Viktor, avagy a gyermekuralom című előadást, mely január 29-én, pénteken 19 órától, a 2015/2016-os évadban először lesz látható a nagyszínpadra épített stúdióban.
Több tízezren szavalták közösen a Himnuszt és a Nemzeti dalt pénteken, a magyar kultúra napján. Az Együtt szaval a nemzet kezdeményezés központja idén a magyarországi Szarvas volt, de interneten keresztül Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is csatlakoztak a rendezvényhez.
Veszprémy László, a Hadtörténeti Intézet igazgatója A honfoglaló magyarság „kalandozó” hadjáratai címmel tartott előadást Marosvásárhelyen csütörtök este a Bernády Házban. Ezzel az előadással újabb történelmi sorozat vette kezdetét a Kós Károly Akadémia Alapítvány szervezésében.
Állunk a marosvásárhelyi Kultúrpalota előcsarnokában. Zsong a terem, a januári nap sugarai bekúsznak az ajtó résein. Éppen így kúsznak be 1913 óta minden januárban – ha a nap nem gubbaszt éppen magányosan a felhők mögött. Mintha állna az idő. Beléphetne most Bernády György, vagy éppen báró Kemény János…
Egész héten, napi több alkalommal vendégszerepel Csíkszeredában Mátyás mesék című gyerekelőadásával a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Az előadásban gördülékeny történetfüzérben ismerkedhetnek a nézők a hírneves legendákkal.
Pénteken, január 22-én 18 órától Az Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című, a román és magyar fiatalok tapasztalatait feldolgozó előadást a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum dísztermében mutatja be a társulat a nagyközönség számára. Délben a líceum diákjai, a magyar kultúra napja alkalmából vesznek részt az előadáson.
Idén önállósulhat a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatón Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere emlékeztetett, hogy az önálló bábszínház létrehozására tavaly tett ígéretet a decemberben elhunyt Nagy Kopeczky Kálmánnak, aki közel két évtizedig vezette a bábtagozatot.
Az évad negyedik bemutatóját jegyzi a Figura, a farsangi időszakban fergeteges vígjátékkal indul az idei év a gyergyószentmiklósi színházban. Albu István rendezésében a I. L. Caragiale-klasszikus nyomán készült Zűrzavaros éccaka című komediát január 24-én, vasárnap este 7 órától láthatja először a közönség.
Orbán János Dénes költő, író és Halmai Tamás költő, kritikus veheti át jövő pénteken a budapesti székhelyű Bárka irodalmi folyóirat szerkesztőségének Bárka-díját a békéscsabai Ibsen Stúdiószínházban.
A hét folyamán mintegy 25 országban rendeznek magyar és külföldi előadók közreműködésével komolyzenei koncerteket, kiállításokat, filmvetítéseket és irodalmi programokat a magyar kultúra napján. A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Óriási érdeklődést váltott ki, több százezres látogatottságot hozott, számtalan hozzászólást, like-ot eredményezett a Facebookon két magyar költő verses párbeszéde. Szabó T. Anna és Lackfi János előbb a negyvenes korosztály nehézségeiről, majd a férfi és nő társadalmi szerepvállalásairól, -kényszereiről verselt hol komolyan, hol fricskát vetve – a „versengésbe” aztán bekapcsolódott több neves írótárs és sok laikus poéta is.
Január 21-én, csütörtök délután 6 órától Kónya Zoltán Lélek az iskolában című könyvét mutatják be Kolozsváron, a Koffer könyves kávézóban. A könyv a gyermek- és kamaszkor leggyakoribb lelki, viselkedési és kapcsolati problémáit mutatja be, különös tekintettel ezek iskolai vonatkozásaira.
Az augusztus 4-e és 7-e között, Kolozsváron sorra kerülő Untold fesztivál szervezői szerdán felfedték a második és a harmadik fellépő „király” nevét is.
Január 22-án, a magyar kultúra napján 13 órakor nyitják meg a nagyváradi vár C. épületében az Illuzió és tükröződés című, gróf Bánffy Miklós pályáját bemutató tárlatot.
2011. január 27-én született meg az a tanácsi határozat, amelynek értelmében a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata, az Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színház Lilliput Társulata és a Nagyváradi Állami Filharmónia Nagyvárad Táncegyüttese újraszervezésével Szigligeti Színház néven (55 év után) újra önálló magyar színháza lett Bihar megyének.
Elhunyt Ettore Scola. Az olasz filmrendezőt és forgatókönyvírót 84 évesen, kedden késő éjjel érte a halál egy római kórházban, ahova vasárnap vitték be.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Művészeti Kar Audiovizuális kommunikáció – multimédia szak 11. és 12. osztályos tanulók számára hirdet sajtófotó pályázatot.
Közös ünneplésre hívja a marosvásárhelyieket a magyar kultúra napján a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Látó szépirodalmi folyóirat, az András Lóránt Társulat, a Tiberius vonósnégyes és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem január 22-én, 14 órától a Kultúrpalota harmadik emeletén található klasszikus magyar művészeti galériába.
Az első világháborúban a szerbiai hadszíntereken harcoló osztrák-magyar hadseregnek mintegy 80 ezer katonája esett hadifogságba.
A Saul fia folytatja világhódító útját, a hétvégén a japán moziközönség is megnézheti a Golden Globe-nyertes, Oscar-jelölt magyar filmet. A helyi forgalmazó egészen különös módon próbál kedvet csinálni Nemes Jeles László holokausztdrámájához.