A napokban Marosvásárhelyen elhunyt Szabó Ida színművésznőt, népszerű nevén “Ducikát”, vagy “Duci nénit” szerdán délelőtt 10 órakor kísérik utolsó útjára szülővárosában, Kolozsváron a Házsongárdi temetőben.
A fekete bőrű művészeknek nem tetszik, hogy a színészi kategóriákban már második éve csak fehér bőrű jelöltek esélyesek a díjra.
Nánó Csaba, az Erdélyi Napló újságírójának Ahol fény, ott árnyék is címmel megjelent interjúkötetét mutatják be szombaton, január 23-án délután 6 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában.
Emberkatedrális: így jellemezték és jellemzik ma is Márton Áron püspököt. Ő és szellemisége volt a tematikája a 2015-ös, Gyergyóalfaluban megszervezett Vadárvácska alkotótábornak.
Elhunyt Glenn Frey, az Eagles együttes egyik alapítója, 67 éves volt. Glenn Frey az Eagles gitárosa és énekese volt, a Take it Easy, vagy a Tequila Sunrise című számok emlékeztetnek a hangjára.
Visszatér Marosvásárhelyre, és közkívánatra negyedszer lép közönség elé a Spectrum Színházban a Lola Blau című musicallel Bartha Boróka színművésznő.
Filmpályázatot hirdetett a két évvel ezelőtt elhunyt Csép Sándor által létrehozott Áldás Népesség Egyesület.
Nagyvárad és Berettyóújfalu 15 éve ünnepli közösen a magyar kultúra napját, a Bihar megyei Margitta és a hajdú-bihari Debrecen (előbbi Berettyóújfalu, utóbbi Nagyvárad testvérvárosa), idén csatlakozik a közös ünnepléshez.
A Magyar kultúra napja alkalmából a Helikon-estek sorozat újabb állomásaként kerül sor a Helikon irodalmi folyóirat és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának közös szervezésében a Nem lehet eltakarni című irodalmi estre.
Kétnapos filmvetítés-sorozattal tiszteleg a kolozsvári Florin Piersic mozi névadója előtt. Az egyik legismertebb román színész január 27-én tölti nyolcvanadik életévét.
Bemutatója óta először kapott meghívást Budapestre a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Koldusopera című, nagysikerű zenés előadása.
Nemes Jeles László alkotása, a Saul fia kapta a legjobb idegen nyelvű film díját az észak-amerikai film- és televíziós kritikusok legfontosabb díjainak gáláján helyi idő szerint vasárnap este Santa Monicában.
Az égbolttól a képernyőig címmel Váradi Nagy Pál szerkesztő, amatőr csillagász tart előadást a Művelődés Estek keretében, 2016. január 21-én, csütörtökön, 18 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházban.
Folytatódik a Kós Károly Akadémia Alapítvány nagy sikerű történelmi előadás-sorozata Marosvásárhelyen.
Berekméri Árpád-Róbert „Lesz még kikelet!” – A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály a második világháborúban (1940–1945) című kötetét mutatják be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében január 21-én, csütörtökön, 18 órától.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közössége megrendülten búcsúzik a vásárhelyi színházi élet Nagyasszonyától, a legendás Székely Színház alapító tagjától, Szabó Duci színművésznőtől, aki 2016. január 16-án, 96. életévében az öröklétbe távozott – írják szerkesztőségünkhöz is eljuttatott nekrológjukban a társulat tagjai.
A Prisma fotóklub nyitotta meg január 15-én, pénteken a csíkszeredai Megyeháza Galéria idei első tárlatát, amelynek címe Máramarosi tavasz. A képek egy tavaly tartott alkotótábor eredményei, és a máramarosi régió szokásait, tájait, valamint e hagyományokban gazdag vidék embereinek mindennapjait ábrázolják. A tárlat megtekinthető január 28-ig.
A szilveszteri közönségsikerre való tekintettel a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata 2015. január 20-án, szerdán, 19 órától bérletszünetben ismét műsorára tűzi Bakonyi Károly - Gábor Andor - Szirmai Albert szerzőhármas nagysikerű operettjét, a Mágnás Miskát a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében.
Első alkalommal állítják ki New Yorkban a valaha feltárt egyik legnagyobb, eredetileg 37,2 méter hosszú dinoszaurusz csontvázának mását és az állat megkövült maradványainak egy részét.
Hallottak már Haynal Imréről, Bányai Júliáról, Pásint Ödönről vagy Papp Simonról? Valószínűleg nem, pedig erdélyiek voltak, s emberként-szakemberként nem hétköznapiak.