Hamarosan kiderül, melyik Erdély legszebb dala
Második alkalommal állt össze a legszebb erdélyi dalok listája, november 12-én hirdetik ki, hogy ezek közül melyik a legeslegszebb.
Második alkalommal hirdette meg idén májusban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete és a Gitár East Egyesület a Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázatot az erdélyi zenekarok számára. A verseny célja a magyar nyelvű saját szerzemények írásának és előadásának bátorítása.
Az idei évben huszonhat zenekar nevezett be a versenybe összesen ötvennégy dallal, a beküldött dalokat két kategóriában (amatőr és profi) értékelte a zsűri (André Ferenc slammer, Balázs Imre József költő, Sántha Zsuzsanna énekes és Zilahi Csaba műsorvezető). Október folyamán döntés született a legszebb dalokról. Betűrendi sorrendben a következő dalok nyerték el a zsűri tetszését: #Ezadal (Koszika & The HotShots), Hiszek benned (No Sugar), Játsz el egy dalt! (Légió), Kelet felől (TransylMania), Nem tudom (Mary Grace) és Poros az ég (Dreamland Residents).
A legjobb dalokat beküldő zenekarok november 12-én délután 7 órától veszik át díjaikat a Bulgakovban egy gálaest keretében, ezután 9 órától az érdeklődők megismerhetik a nyerteseket, az est pedig egy hatalmas közös zenéléssel és egy utóbulival zárul.
- 33255 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33258 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33258 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33259 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33260 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33261 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni