Januártól működik a Kertész Imre Intézet
Januártól működteti az idén elhunyt Nobel-díjas író, Kertész Imre hagyatékának gondozására és írói emlékének ápolására létrejövő Kertész Imre Intézetet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
Kertész Imre özvegyével, a 2016 szeptemberében elhunyt Kertész Magdával létrejött megállapodás alapján a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány lett a Nobel-díjas szerző írói hagyatékának felhasználója és gondozója - olvasható a közleményben.Az összegzés felidézi, hogy a közalapítvány kuratóriuma december elején egyhangú döntéssel határozott a Kertész Imre Intézet létrehozásáról. A döntés értelmében a 2017 januárjától működő intézet feladata lesz az író emlékének és szellemi hagyatékának méltó gondozása, kiadatlan művei és a róla szóló irodalmi anyagok összegyűjtése, feldolgozása, sajtó alá rendezése, valamint szándékában áll a budapesti, Török utcai lakás - ahol az író 1954 és 1995 között élt és alkotott - emlékmúzeumként való működtetése.
Az intézet fogja feldolgozni a berlini Kertész-archívumban őrzött kéziratos anyagokat, azokat publikálásra készíti elő, valamint gyűjti a hazai és külföldi magántulajdonban, közgyűjteményekben fellelhető dokumentumokat, például leveleket, fényképeket, hang- és filmfelvételeket.
Az intézet kézirattárként és kutatóhelyként, valamint konferenciák és egyéb rendezvények helyszínéül is szolgál majd. Az intézetben kaphat helyet az író könyvtára, valamint a személyes relikviáiból létrehozandó kiállítás is. A közalapítvány az intézet feladatául szabta, hogy a legszélesebb érdeklődői kör számára tegye hozzáférhetővé Kertész Imre műveit, növelje az író ismertségét és népszerűségét, támogassa - például fordítói, kutatói ösztöndíjakkal - az életmű teljes feldolgozását. A Kertész Imre Intézet alapítására és működtetésére a közalapítvány fenntartója, a kormánya biztosítja a szükséges forrást - olvasható a közleményben.
- 33151 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33153 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33154 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33155 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33156 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33156 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni