Fehér fársáng a múzeumban


-A A+

A somosdi és kibédi farsangi hagyományokkal ismerkedhettek a gyerekek és szüleik a hétvégén a marosvásárhelyi néprajzi múzeumban tartott rendezvényen. A szervezők harminc gyerekre számítottak, ám ennél jóval többen vettek részt az eseményen, ahol maszkot készítettek, jelmezbe öltöztek, menyasszonyt és vőlegényt választottak, majd egy rövid felvonulással búcsúztatták el a telet.

Ettől az évtől a Maros Megyei Múzeum néprajzi részlege szeretné minden jelentősebb ünneppel, az ünnephez kapcsolódó, a vidékre jellemző népszokással megismertetni a fiatal korosztályt, illetve azok szüleit, hozzátartozóit.Az első esemény a farsang volt, „fehér fársáng”, ahogy például Somosdon is mondják, ami külsőségeiben is azt jelenti, hogy fehér jelmezekbe öltöznek, kalapjukat is fehér vászonnal vonják be. A hétvégi rendezvényen a néprajzi múzeum zárt udvara megtelt egy-négy osztályos gyerekekkel és szüleikkel, akiknek a múzeum munkatársai segítettek a maszk-készítésben, vagy jelmezbe öltözni.

Virginás Emese szervező, a Maros Megyei Múzeum munkatársa elmondta, a farsangi szokások megismertetése, a tánc és az ének mellett kézműves foglalkozáson is részt vettek a gyerekek, az ilyenkor szokásos fánkkal kínálták őket, teát ittak, és valamennyien nagyon jól érezték magukat. A néprajzi múzeumban látható kiállítás kelléke az udvarban a székely kapu, amely a díszletet is adta az eseményhez.

A választás azért esett Kibédre és Somosdra – mondta Virginás Emese –, mert a múzeum néprajzkutatói itt végeztek alaposabb kutatásokat, ezeknek a falvaknak a népszokásait, a farsangi hagyományait ismerik részletesebben.

A jelenlevő szülők közül Nagy Emese érdeklődésünkre elmondta, jónak tartja az ötletet, hogy a gyerekek megismerkednek a Maros megyei népszokásokkal, illetve, hogy mindezt itt helyben tartják, nem kell elutazniuk. „Tudjuk, hogy a napokban tartották Kibéden és Somosdon is a farsangi ünnepséget, de oda nem lett volna lehetőségünk elmenni, ez viszont itt a város szívében elérhető” –magyarázta az édesanya.

A múzeum munkatársa elmondta, ezzel és az ehhez hasonló rendezvényekkel az is céljuk, hogy népszerűsítsék a múzeumot, annak kiállításait, rendezvényeit, hogy a gyereik által a szülők is kedvet kapjanak a múzeumlátogatásra.








EZT OLVASTA MÁR?

X