Ha sommázni szeretnénk az erdélyi magyar humor 2017-es állapotát, azt mondhatnánk: még mindig kevés a politika, az előadók még mindig nem tudnak románul, még mindenkinek van tökkelütött haverja, akivel fura dolgok esnek meg. Fejlődnek viszont és bátrabbak. A 14. Erdélyi Humorfesztiválon jártunk.

Nehéz dolga van az újságírónak, amikor a Humorfesztiválról kell beszámolnia. A politikai sajtótájékoztatótól viszonylag távol esik egy ilyen cikk nyelvezete: nem lehet úgy írni egy fellépésről, hogy „Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója kifejtette, milyen módszereket alkalmaznak az előtte és utána fellépő kollégái, majd aláhúzta: saját gázsiját felajánlja a győztesnek”.

Az első benyomásokat hétfőn szerezhette, aki részt vett a humoristák versenyén, akik aztán vasárnap mérhették össze a tudásukat. Kedden Székely Csaba Idegenek című darabját játszották. Székely erős párhuzamokat vont a mai Magyarország és a kitalált világa között, amelynek egyik részében egy lerobbant játszóteret hivatottak megvédeni, másik felvonásában a Földről Marsra menekülőkkel szembeni irracionális félelmet és gyűlöletet illusztrálta.

Szerdán Felméri Pétert hallgathattuk meg, aki naprakész sztorikkal állt színpadra. Mit sem változott: ráérősen gördítette a poénokat, szemmel láthatóan élvezve saját jelenlétét a deszkákon. Nem egyszerűen visszaadta a betanult műsort, hanem jól elszórakozott saját magán, velünk együtt. Felmérit a sokarcú Mogács Dániel követte, aki bár a Magyar Kétfarkú Kutyapárt egyik ismert alakja volt, kifelejtette a politikát a menüből. Hozott helyette egyebet: passzív, agresszív történeteket például arról az élményről, amikor saját fogorvosa tüsszent a nyitott szájába.

Csütörtökön Lakatos Róbert Bahrtalo! Jó szerencsét! című filmjét vetítették és elbeszélgettek róla. A történet Laliról és Lóriról szól – előbbi erdélyi cigány, utóbbi erdélyi magyar, közismert arcai Kolozsvárnak –, akik Ausztriába mennek üzletelni. Pénteken slam poetryvel és bulival lazítottak, készülve a szombatra.

Szombaton György Botond traumáival barátkoztunk: megtudtuk, hogy Gyergyó környéki fiatalként milyen családba csöppent, Kolozsváron hogyan él meg szűkre szabott román tudásával. Azt is megtudtuk, milyen típusú egyetemistákkal találkozott az elmúlt években: a megtérővel, aki három évig nem néz arrafelé, aztán meggondolja magát, azokkal, akik nem járnak sűrűn egyetemre, csak jelenéseik vannak.

Kun Zsolt lelke mély bugyraiból ásta ki azokat a fájdalmakat, amelyek a másik nemhez kötik: olyan titkokra keresett választ, hogy miért járnak a lányok a vécére együtt, vagy mi a helyes megoldás a „jól áll rajtam a ruha?” keresztkérdésre. Zsók Levente Csíkdánfalváról Budapestre költözve sokat változott. Krisna tudatú barátnője lett például, akivel boldoggá teheti édesanyját: nem „pesti picsa”, hanem igazi tanyasi.

Az est legerősebb produkcióját Gáspárik Attila hozta. Nem kerülte a politikai humort sem: megfejtette például, hogy mire hasonlít az RMDSZ-logója – az Adidaséra. Mint régi motoros, kezdő kollégáit méltatta: Felméri lassúságát, az Open Stage hadarását, a Szomszédnéni Produkciós Iroda játékát a román nyelvvel: „eu joc, tu Zsók Levente”. Az Open Stage zenével indított és zenével zárt, az időt pedig hol székely, hol magyarországi akcentussal, hol román nyelvű részekkel töltötte ki. Ahogy megszokhattuk, gyakorlottak voltak és viccesek.

Vasárnap a humoristák versenyén öten léptek fel. Az előadók közt voltak, aki már korábban is álltak színpadon, és ez érződött is. Bár botladoztak, volt, aki el sem mozdult a mikrofon elől, találkoztunk ígéretes próbálkozóval. Egy pillanatra azonban meg kell állunk: az egyik versenyző ugyanis megengedhetetlen dologgal viccelődött. A gyergyói cigányház felgyújtásával poénkodott, ami önmagában nem bűn, a humor nem politikailag korrekt, nem finomkodik, nem korlátozott. A fellépő azonban – legalábbis amennyire értettük – helyeslését fejezte ki az atrocitással szemben, ráadásul a Miatyánk átírt szövegét használva fel. A közönséget dicséri, hogy néma csendben várt, amíg a fellépő megküzd saját démonjaival, majd folytatja.

A megmérettetést Somolyák Tamás nyerte el, Gáspárik Attila különdíját pedig Fodor Csaba kapta meg. A díjat átadó Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke mint korábban maga is próbálkozó humorista, arról beszélt, több disznó viccre van szükség politikusokról.

A humoristák versenye előtt András Előd lépett fel, akit a Magyarország, szereplek! versenyről ismerhetünk. Előd egyebek mellett szintén barátnő-problémákról számolt be, amelyet azzal igyekezett enyhíteni, hogy nagy publikum előtt beszél róla. A humoristák versenye után a Szomszédnéni Produkciós Iroda hozta a formáját a rájuk valló rövid, ütős jelenetekkel és hírt adva Tóth Szabi fura betegségéről. Ő ugyanis az égvilágon mindent lát, csak a virágokat nem – legalábbis a barátnője szerint, aki séta közben mindig azt kérdi tőle, hogy „látod azt a virágot?”

György Botond szervező egyébként elégedett: a Humorfesztivál utáni beszélgetésünkkor kiemelte a közönség létszámát és azt, hogy Mogács Dánielt leszámítva minden fellépő erdélyi volt.