Cristi Puiu és Bill Viola kiállítással nyit az új kolozsvári művészeti központ


-A A+

Június 8-án új kortárs művészeti és kulturális központ nyílik Kolozsváron Centrul de Interes néven. A központot az Ecsetgyár Föderációból 2016 februárjában kivált Ecsetgyári Galériák és Művészek Egyesülete hozta létre, tudtuk meg a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.

A megnyitót június 8-án este hét órakor a Transzilvánia Nemzetközi Filmfesztivállal közösen, a kolozsvári polgármesteri hivatal finanszírozásával szervezik meg.A vasútállomás szomszédságában (Fabrica de Chibrituri, nr. 9 A) működő intézményt a Transzilvánia Bank támogatja. Jelenleg öt galéria (BARIL, BAZIS Contemporary, Camera, SABOT, SPAȚIU INTACT) működik benne, emellett három rezidencia-programok keretében igénybe vehető terem is helyet kapott és 24 alkotóműhelyt is belakott már több mint 30 vizuális művész, dizájner, építész. A méret, infrastruktúra és az itt működő kiállítóterek, itt dolgozó művészek számát illetően Romániában egyedülálló központ összterülete 3 ezer négyzetméter.

Az új művészeti központot párhuzamos kiállításmegnyitókkal és nyitott műhelyekkel avatják fel. Kolozsvári, lengyel és francia művészek munkáit is láthatjuk majd, emellett a BARIL galéria Cristi Puiu első kiállítását mutatja be: a Sieranevada című válogatás azokból a fényképekből áll, amelyeket a román újhullám ikonikus filmrendezője azalatt készített, mialatt legutóbbi filmjének utómunkálatai zajlottak. A kiállítás június 30-ig látogatható.A másik kiemelt kiállítás Bill Viola amerikai videoművész első romániai egyéni kiállítása. A videoinstallációk úttörőjeként Bill Viola a festészet és filmművészet határán mozog, 40 éves pályafutása alatt több mint 130 egyéni kiállítása volt, többek között a New York-i MOMÁ-ban, a londoni Nemzeti Galériában, a bilbaoi Guggenheim Múzeumban vagy a Velencei Biennálén. A július 15-ig nyitva tartó Encounters című kiállítást a BAZIS Contemporary galéria szervezi.A címlapfotó Bill Viola Encounter című munkájából származik és Kira Perov felvétele.








EZT OLVASTA MÁR?

X