Felújított kedvencekkel rajtol a Hargita Együttes évada


-A A+

Hétfőn délután 5 órakor lép színpadra felújított mesés táncjátékával a Hargita Együttes Csíkszeredában. A Pöttöm Palkó címszerepében ezúttal is a Fölszállott a páva tehetségkutató ifjú nyertesét, Antal Adorjánt láthatjuk. 

A Városi Művelődési Házban lép fel hétfő délután a csíkszeredai Hargita táncegyüttes a múlt évad egyik nagy kedvencével, a Pöttöm Palkóval. A legkisebb fiú kalandos története az alkotók szerint „valódi gyermekműsor, igazi mese, igazi gyerekeknek, akik az előadás közben nézőkből maguk is szereplőkké válhatnak”. Főszerepben újból látható lesz vendégelőadóként Antal Adorján, a Fölszállott a páva 2015-ös szóló és páros tánc kategória győztesének tánca. A darabban, melynek rendező-koreográfusa Ivácson László, dramaturgja a sepsiszentgyörgyi Fazakas Misi, a történet végére a főhős eléri áhított vágyát: kivívja a többiek tiszteletét.

A sűrűn induló évadban a csíkszeredai közönségnek két egymást követő napon, szeptember 19-én, kedden, valamint 20-án, szerdán este 7 órától alkalma lesz megnézni a Hegyen innen – hegyen túl című felújított produkciót is.A társulat közleménye szerint e régi-új produkció lehetne a Hargita Együttes emblematikus műsora, de mindenképpen egy a társulat sikeres és értékes termékei közül. Ősbemutatója 2009. május 13-án volt. A műsor egyike azoknak, amelyek „belülről sarjadtak” – vallják az alkotók. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megújult, újragondolt műsort az együttes két kiváló szólótáncosa, Antal Zsolt és Péter László álmodta meg és állította össze, közreműködik Mihó Attila és zenésztársai. Az előadás sajátossága, hogy két szomszédos és jórészt összefüggő, mégis olyannyira különböző tájegység, Felcsík és Gyimes énekelt, táncolt örökségét mutatja be. Ez a komponálás lehetőséget ad a nézőnek, hogy felfedezze azt a sok rejtett közös vonást, amit talán kevesen ismernek.

Csíkszeredai bemutatója után, szeptember 21-én, csütörtök este 7 órakor Balánbányán lép színpadra Hegyen innen – hegyen túl című műsorával a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes.







EZT OLVASTA MÁR?

X