Ezekbe az erdélyi színházakba térhetünk be a magyar dráma napján


-A A+

134 évvel ezelőtt, 1883. szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját a budapesti Nemzeti Színházban. Ennek emlékére csütörtökön a romániai magyar társulatok is megünneplik a magyar dráma napját. Mutatjuk a programokat.

Csíkszereda

A Csíki Játékszín két magyar szerző művét játssza repertoárjáról a magyar dráma napján, valamint a következő napon: Szép Ernő színművét, a Vőlegényt, valamint Egressy Zoltán Portugál című vígjátékát. A Vőlegénynek nem csak a csíkszeredai közönség örülhet, az előadás ugyanis szerda este Székelykeresztúrra, vasárnap délután pedig Gyimesközéplokra is eljut. Részletek itt.

Kolozsvár

A 2016-os egyéjszakás drámaírói műhelyt a Kolozsvári Állami Magyar Színház idén Drámai Útvesztővé alakítja. A program úgy módosul, hogy az előzőleg beküldött kétszereplős jeleneteket a társulat tagjai elő is adják a színház különböző helyszínein. Amennyiben valaki szeretné kipróbálni a drámaírást, még semmiről sem késett le, a beküldési határidő ugyanis szeptember 25., az eseményt pedig szeptember 29-én, pénteken szervezik meg. Részletek itt.

Marosvásárhely

Aranka György művelődésszervező szobrának hagyományos megkoszorúzása mellett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata egy színpadra kevésbé alkalmazott kolozsvári író szövegéből készült előadást mutat be: Karácsony Benő Pjotruska című regényéről van szó. Részletek itt.

Nagyvárad

A nagyváradi Szigligeti Színház olyan drámát tűzött műsorra csütörtökön, amely nem csak fiatalokhoz szól, hanem szerzője is pályakezdő drámaíró: a 2016-os dráMÁzat Debüt-díjasa. Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című szövegét Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében csütörtökön este hét órától láthatjuk. Részletek itt

Sepsiszentgyörgy

A Tamási Áron Színházban szerdán zajlik a 120 éve született névadó író tiszteletére szervezett rendezvénysorozat, amelynek csúcspontja a Tamási-novellák felolvasása, illetve a Dresch Quintet koncertje. Részletek itt.

Szatmárnémeti

A Harag György Társulat rendhagyó felolvasószínházi előadással lakja be a színház büféjét csütörtök délután, miközben az épület amúgy sem kihalt, hiszen vasárnapig zajlik a Tranzit Feszt. Pintér Béla Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög című drámájának felolvasásával a fiatal rendezőket és drámaírókat is bevonó Havi Dráma sorozat indul Szatmárnémetiben. Részletek itt.

Székelyudvarhely

A szombatig tartó dráMA9 fesztivál csütörtöki napját a magyar drámaírás ónneplésének szenteli a Tomcsa Sándor Színház. Délután négy órától Az égig érő fa című bábelőadást adják elő a színház előtti téren, este hat órától pedig Visky András Pornó című előadását tűzték műsorra, miközben a darab szerzője és rendezője éppen Szép Ernő-díját veszi át Budapesten. A dráMa9 csütörtöki napja az Evilági együttes  Pilinszky-koncertjével zárul. A fesztiválról itt írtunk beharangozót.

Temesvár

A Csíky Gergely Állami Magyar Színház a magyar dráma napjára időzítette az évad első bemutatóját. Görgey Gábor kortárs magyar szerző krimi-vígjátékának, a Wiener Walzernek színpadi változatát Szász Enikő jegyzi. A temesvári társulat hat színésze (Kiss Attila, Borbély B. Emília, Tar Mónika, Aszalos Géza, Molnár Bence, Mátyás Zsolt Imre) mellett két vendégművész is fellép az előadásban: Balázs Éva, aki nyugdíjazásáig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja és a Művészeti Egyetem tanára, illetve Bicskei István vajdasági származású színész, aki pályája során Szabadkától Párizsig több színházban is dolgozott már. A temesvári magyar társulat 2017-2018-as évadtervéről itt írtunk.








EZT OLVASTA MÁR?

X