Megháromszorozott költségvetéssel indít évadot az M Studio


-A A+

A Jó, a Rossz és a K**va anyád című előadással nyitja meg 12. évadát az M Studio vasárnap este hét órától a Háromszék Táncstúdióban. A társulat közleménye szerint az évad folyamán három bemutató várható, valamint egy koprodukcióban is közreműködnek. Világhírű vendégművészek és mozgásszínházi fesztivál is szerepel a kínálatban.

Az első bemutató Frenák Pál rendezésében és koreográfiájában készül, a társulat első alkalommal dolgozhat együtt a számos magyar és nemzetközi díjjal kitüntetett francia-magyar koreográfussal. Frenák a kortárs európai táncéletben radikálisan új stílust hozott a maga dinamikus mozgásvilágával, újfajta érzékenységével, a verbális üzeneteken túlmutató kifejezési formáival. Innovatív tér- és testhasználata meghatározó hatással volt a magyarországi, a francia és nemzetközi kortárs tánc fejlődésére. A To_R című produkció a felszín alatti feszültségből építkezve az emberi viszonyok különös világáról, az elhallgatott és a kimondhatatlan minőségéről beszél. A sajátos Frenák-mozgásrendszer és a jelnyelv elemeiből épülő koreográfia uganakkor mélyen figyelve épít az előadásban részt vevő előadók személyiségére, karakterére, saját személyes történeteire. A To_R bemutatójára a Flow2 fesztivál nyitónapján, november 22-én kerül sor.November 22-26. között második alkalommal rendezik meg a Flow fesztivált Sepsiszentgyörgyön. A régióban egyedülálló rendezvény gondolata azzal a céllal született meg 2015-ben, hogy kiemelkedő mozgásszínházi előadások által betekintést nyújtson a kortárs európai tánc- és mozgásművészet különböző irányzataiba. Az idei fesztivál alapkoncepciójában a mozgás és a vizualitás kapcsolatát ragadja meg, olyan előadásokat hívtak meg, amelyek a tánc és más műfajok határán „mozognak”. A fesztivál programjában öt meghívott előadás, egy saját produkció és egy kiállítás kap helyet.

Az évad második bemutatóját Lift címmel Fehér Ferenc jegyzi, aki negyedik alkalommal dolgozik a társulattal. A Kampf, a Személyazonosság és A Jó, a Rossz és a K**va Anyád című előadások után Fehér Ferenc most a lift szűk, zárt terének mozgásszínházi felfedezésére tesz kísérletet. A produkciót 2018. februárjában mutatják be.A harmadik előadás szintén egy visszatérő alkotó, Barta Dóra rendezésében és koreográfiájában készül, aki A per és a García Lorca háza című nagysikerű produkciókat rendezte korábban a társulatnál. A 2018. márciusában bemutatásra kerülő Dance noir munkacímű előadásban egyéni hangon vizsgálja meg, hogy az ősi nőalak, a femme fatale hogyan bukkan fel újra a 21. században a divat és konzumvilág kulisszái között.

A 2017-es év különösen eredményes a pályázatok terén, az eddigi években elnyert támogatások közel háromszorosát sikerült idén lehívnia a tásrulatnak. Az M Studio működését a Román Nemzeti Kulturális Alap (Administrația Fondului Cultural Național), a magyar Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Bethlen Gábor Alap, a Romániai Színházi Szövetség (UNITER), a Communitas Alapítvány, valamint Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és Kovászna Megye Tanácsa támogatja. Ennek köszönhetően tudják folytatni az előző években bejáratott belföldi vendégjátékokat, továbbá három fontos külföldi településen is bemutatkoznak: Szabadkán, Kassán és Pozsonyban.

A társulat évadnyitó előadására jegyek a Kulturális Szervezőirodában és online kaphatók, valamint érvényesek az Ábel bérletek.








EZT OLVASTA MÁR?

X