Idén több mint 70 filmmel jelentkezik a Meleg Filmestek Nemzetközi Fesztiválja


-A A+

Idén tizenkettedik alkalommal kerül megszervezésre november 17-25. között Kolozsváron a Meleg Filmestek Nemzetközi Fesztiválja

A Romániában egyedülálló nemzetközi filmfesztivál keretében LMBTQ-tematikájú filmeket, közönségtalálkozókat, könyvbemutatókat, kerekasztal-beszélgetéseket, kiállításokat, műhelymunkákat és egyéb foglalkozásokat kínálnak az érdeklődőknek. A fesztivál zsűrije az esemény végén a legjobb rövid-, egész estés- és dokumentumfilmeket díjazza majd, miközben a közönség is kijelölheti a számára leginkább kedves alkotásokat.

Az idei programban több mint 70 film szerepel, melyet 35 országból válogattak össze. "A levetítésre kerülő filmek valamilyen módon mind kötődnek az LMBTQ-közösséghez, s a felmerülő kérdéseket politikai, történelmi kontextusban igyekeznek értelmezni, vagy épp a család és az egyén viszonyáról kezdeményeznek párbeszédet, máskor pedig társadalmi normákat elemeznek" - olvasható a szervezők közleményében.

"Idén is fő célunk az, hogy a fesztivál programjain keresztül megismertessük az LMBTQ- közösséget a romániai társadalom széles rétegeivel, miközben szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget is teremtenek. A fesztivál résztvevőinek lehetőségük lesz megismerkedni a meleg-családmodellel, valamint a meleg közösségek elfogadottságával egyéb kultúrákban és országokban. Arra törekszünk hogy megteremtsék a kulturált párbeszéd lehetőségét" - írják. 








EZT OLVASTA MÁR?

X