Így ünnepli a színház világnapját a marosvásárhelyi társulat


-A A+

Ünnepi rendezvényt tart a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a színház világnapján, március 27-én, kedden délután 5 órától a Kultúrpalota Kistermében.

A szervezők közleménye szerint az esten Keresztes Attila művészeti igazgató tolmácsolja Simon McBurney 2018-as színházi világnapi üzenetét, Boros Csaba zeneszerző saját zongora-szerzeményeiből ad elő, Varga Balázs színművész Kovács András Ferenc verset mond, a Bioeel képviselete pedig átadja az idei Bioeel-Kemény Díjat. Ezt követően Dr. Kelemen Atilla mecénás és Gáspárik Attila vezérigazgató – egy, a társulatnak adományozott Tanai Bella festmény kapcsán – a mecenatúráról, a kultúra támogatási lehetőségeiről beszélget.  Az esemény állófogadással zárul.

A Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által 1961-ben elfogadott határozata alapján március 27-e a színházi világnap, melynek célja felhívni a figyelmet a színházművészet fontosságára és egyúttal tisztelgés a színházi alkotók előtt.

A színházi világnapot a Kolozsvári Állami Magyar Színház kétnapos programmal ünnepli.

(Címlapfotó: www.nemzetiszinhaz.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X