Színházi világnap: a Figuránál kipróbálhatjuk, milyen színésznek vagy rendezőnek lenni


-A A+

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház március 27-én, kedden a színházi világnap alkalmából egész napos programot kínál az érdeklődőknek.

A nap 9 órakor reggeli kávéval kezdődik a YourLivingRoom-ban, 10-től az érdeklődők kipróbálhatják a színészek koncentrációs- és csapatépítő játékait, ezután a gyergyói hidegről szóló Hideg című előadás nyílt próbájára lehet bekukkantani, egy órától ping-pong-bajnokság lesz a próbateremben. Négy órától színházi kvíz várható kétfős csapatok jelentkezésével, öt órától Rendezz jelenetet! címmel a rendezői munkát is ki lehet próbálni: a jelentkezők – akik egy ismert dráma egyik jelenetét rendezhetik meg – rendelkezésére állnak színészek, jelmezek, kellékek, hang- és fénytechnika.Este fél héttől nyílik Jakab Lóránt színházi felvételeinek kiállítása, héttől pedig a délelőtt próbált előadást, a Hideget tekintheti meg a közönség Leta Popescu rendezésében.

A Hideg – melynek alcíme: Négy valótlan történet Gyergyószentmiklósról – egy olyan előadás, melynek négy melankolikus, komikus és rejtélyes történetében önmagukra ismerhetnek a gyergyószentmiklósiak. Megtudhatjuk például a hokipálya és a gyergyói hokicsapat történetét. Mindezt az utcalámpák fényében. Kiderül, milyen egy különös találkozás mínusz 50 fokban és feltehetjük a kérdést: Csíkszeredában, vagy Gyergyószentmiklóson van hidegebb? Az előadás szól még rejtélyes eltűnésekről, borvízforrásokról és végtelen krumpliföldekről. És közben felbukkan az örök fiatalság titkát jelentő kék fény is. A produkció nem sorolható be a klasszikus műfaji kategóriákba, de tartalmaz borzalmakat, szerelmet, rejtélyt... és egy kis sci-fit is.

A napot este kilenctől vacsora és buli zárja a YourLivingRoomban.

Az előadás kivételével a belépés a színházi világnap minden programjára ingyenes. Részletes program itt.
 








EZT OLVASTA MÁR?

X