Kele Fodor Ákos közösségi művészetkoncepcióját mutatja be a kolozsvári tranzit.ro


-A A+

A kolozsvári tranzit.ro Infrarealities címen futó sorozata az „Afantázia” esttel debütál péntek este nyolc órakor. Az afantázia installációt és beszélgetést jelent Kele Fodor Ákos zene, képzőművészet és költészet határán mozgó szövegeiből kiindulva.

„Az est folyamán olyan művészetkoncepcióval kísérletezünk, amely a romantikus zsenikultusz kommercializált, áruvá tett képzetétől eltérően többé nem önmagának elégséges oka, hanem a minket körülvevő valóság különböző rétegeiben gyökerezik” – olvasható az esemény leírásában. A szervezők arra buzdítják a résztvevőket, hogy élményeikkel, meglátásaikkal járuljanak hozzá a tapasztalatcseréhez.
Kele Fodor Ákos multimédia művében tervezőgrafikusokkal fogott össze, hogy a középkori és barokk hagyományokon alapuló vizuális költeményeit a kortárs graphic design eszközeivel fogalmazzák újra; prózaverseit pedig a techno-producer Modeóval együtt új zenei műfaj keretein belül értelmezték át; s mindennek a Hooh Studio adott olyan vizuális arculatot, mely maga is a költői műalkotás részévé vált. A multimédia-installáció a könyv kinagyított részleteiből és a zenei albumból épül fel. A projekt internetes oldala itt érhető el

Kele Fodor Ákos költő, drámaíró, szerkesztő. Az Erdélyi Vándorszínház írója, az Eső irodalmi lap szerkesztőbizottsági tagja és a Prizma filmművészeti folyóirat alapítószerkesztője. 2011-ben Textolátria című verseskötetéért Gérecz Attila-díjat kapott. Az Echolália verseinek írása és vizuális költeményeinek konceptuális tervezése idején Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjban és NKA alkotói ösztöndíjban részesült.

A program szombaton is folytatódik: Ákos két WERSRONTÓ kreatív írás workshopot tart, egyet 10-től középiskolásoknak, a másodikat pedig 13-tól egyetemisták számára. A műhelyek magyar nyelven zajlanak, a jelentkezéssel kapcsolatos információk az esemény Facebook-oldalán olvashatóak.








EZT OLVASTA MÁR?

X