Félszáz érték került a Hunyad megyei értéktárba


-A A+

Ötvenegy Hunyad megyei értéket fogadott el a megyei értéktárbizottság, amely hétfőn késő délután Déván ülésezett az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének székházában. A most elfogadott értékek a Hunyad megyei értéktár kiadványba szerkesztett változatának első kötetét képezi – állapodtak meg az értéktárbizottság tagjai. 

„Nagyon izgalmas, jelentős döntés született, amely többhónapos előkészítő munka eredménye” – szögezte le Winkler Gyula EP-képviselő. „Listáztuk a Hunyad megyei magyar értékeket, első körben ötvenegy érték került be az értéktárba, van köztük műemléképület, történelmi személyiség, hagyomány, esemény, intézmény és település is, amelyek megyénk szórványközösségének szellemi értéktárának részei. Ez most az első kötet anyaga lesz, de sor kerül az ipari örökségre és van még bőven épített örökség és sok olyan történelmi személyiség is, akiknek az értéktárba a helyük" – tájékoztatott az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, hozzátéve, hogy idén több fontos évfordulóhoz, kezdeményezéshez kötik az értéktárat.

„Az Európai Unióban 2018 a kulturális örökség éve, ehhez kapcsolódva hirdettük meg Hunyad megyében a magyar kulturális örökség évét. Ugyanakkor Romániában 2018 a centenárium éve is, ezért fontosnak tartjuk, hogy még az idén a nyomdába kerüljön az értéktár első kötete. Fel kell mutatnunk, hogy Dél-Erdély és különösen Hunyad megye páratlanul gazdag magyar kulturális, szellemi örökséggel rendelkezik, a mi közösségünk által létrehozott értékek nélkül nem képzelhető el a térség jelene sem. Így csatlakozunk az RMDSZ 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában című kezdeményezéséhez, ezért tervezzük, hogy az értéktár köteteit román nyelven is megjelentetjük” – mondta el Winkler Gyula.

A Hunyad megyei értéktár első kötetének megjelentetését november 15-re, a Magyar Szórvány Napjára időzítik, az összegyűlt anyagot Gáspár Barra Réka újságíró, a Dél-Erdélyért Társaság elnöke és Kun Gazda Gergely református lelkész szerkeszti. Az értékek leírását online is elérhetővé kell tenni, szorgalmazta a gyűlésen András József egyetemi tanár, az értéktárbizottság elnöke.

A Hunyad megyei értékek között találjuk többek között a vajdahunyadi és dévai várat, Hunyadi Jánost és Bethlen Gábor fejedelmet, az ő marossillyei szülőházát, a Veresbástyát, valamint a Böjte atya által vezetett dévai Szent Ferenc Alapítványt. A listán rajta van Téglás Gábor régész, történész és az ő nevét viselő dévai magyar líceum is, amely a Hunyad megyei magyar közösség szellemi központja. Hasonlóképpen szerepel Dávid Ferenc és az egyházalapító nevét viselő unitárius zarándoklat is. Az értéktárba került a piski csata emlékműve, a hamarosan 700 éves fennállását ünneplő Lozsád is, valamint a bukovinai székely hagyományok, a csernakeresztúri faluturizmus, a Retyezát Nemzeti Park és a Corvin kiadó is.








EZT OLVASTA MÁR?

X