Idén 350 éves a máriaradnai kegykép
350 éve került a kegytemplomba a csodatevő Mária-kép.
Idén júliusban 350 éve, hogy a máriaradnai bazilikában található csodatevő kegykép Radnára került. Ez alkalomból július 16-án, hétfőn egyházmegyei zarándoklatot tartanak – közölte a Temesvári Római Katolikus Megyéspüspökség. Roos Márton püspök, apostoli kormányzó meghívására a 11 órakor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa Őeminenciája Vinko Puljić bíboros, szarajevói érsek.
Az 1750 előttről származó írott beszámolókból kiderül, hogy a mai Kármel-hegyi Boldogasszony kegykép 1668-ban már Radnán volt. Egy helyi bosnyák lakos, Djuro Vrichonossa vásárolta meg egy olasz vándorkereskedőtől, évekkel később pedig a radnai – akkor még csak – kápolnának ajándékozta. A legenda szerint 1695-ben a török katonák felgyújtották az istenházát, de csodálatos módon, a papírra nyomtatott szentkép épen került ki a lángokból, a hívek az elszenesedett romok között találnak rá. Egy másik legenda arról szól, hogy egy török katona lóháton akart bemenni a templomba. A lova azonban egy kőben megbotlott, patájának nyoma ma is ott látható a templom falában.
A mai kegytemplomot 1767 június 9-én szentelték fel, ennek tavaly ünnepelték a 250. évfordulóját. A kegykép ma falemezre erősítve látható, a széleit aranybrokát szegély díszíti, és a felszenteléskor helyezték el a főoltáron.
- 33240 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33242 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33243 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33244 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33245 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33245 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni