Miért akarnak ünnepet csinálni Trianon évfordulójából a román szocik? – Novák Csaba Zoltán az Azonnaliban

Megszólalt a héten az Azonnaliban Novák Csaba Zoltán történész, Maros megyei RMDSZ-es szenátor és elmondta a vele interjút készítő Bukovics Martinnak és Antal Róbert Istvánnak nemcsak azt, miért is lett fontos épp most, 2019 végéhez közeledve, a népszerűsége mélypontjára süllyedt PSD meg a Tiszáig terjedő Romániát vizionáló Băsescu pártja, a PMP számára törvénnyel emléknappá előléptetni a trianoni békediktátum dátumát. Választ kaptunk – egyebek mellett – a marosvásárhelyi historikus-politikustól arra a kérdésre is, hogy vajon „pirosbetűs nemzeti ünnepet vagy csak sima emléknapot akarnak csinálni június 4-éből?”, Továbbá megtudjuk azt, „hogyan jelenik meg Trianon a román történetírásban?”

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy miközben az elmúlt héten a 2004-es december 5-i állampolgársági népszavazás 15. évfordulóján a magyarhoni lapok megemlékeztek ugyan a gyászos emlékezetű, a magyarországi politika és a határon túl élő magyarság kapcsolatát hosszú ideig megterhelő kudarcos referendum kerek évfordulójáról, de a megjelent cikkek döntő többségében dominált a napjainkra jellemző belpolitikai adok-kapok, az aprópénzre váltott aktuálpolitizálás. Nem túlzás azt állítani, ezeket a publikációkat olvasva az lehetett a benyomása az olvasónak, hogy mintha egy éppenséggel most zajló és a végletekig kiélezett választási kampány véghajrájának kellős-közepébe csöppent volna.

A nyomtatásban megjelenő orgánumokban, illetve a nagyobb népszerűségnek örvendő online lapokban mindössze két olyan publikációra bukkantunk, melyeket függetlenül attól, hogy az abban foglaltakkal egyetérteni lehet vagy sem, mégis talán nem volt mégsem fölösleges elolvasni. Mondjuk ezt azért, mert azokban legalább érdemben is szó esett a másfél évtizeddel ezelőtt történtekről, illetve arról, hogy az akkori kormányzópárt, a Gyurcsány vezette MSZP miért is követett el végzetes hibát és ezzel hogyan játszotta el becsületét megannyi határon inneni és túli magyar szemében. Ráadásul ezek már csak azért sem voltak érdektelenek, mivel a két szókérő, Szili Katalin és Lendvai Ildikó 2004-ben a magyar baloldal pártjának meghatározó egyéniségei voltak, nem is jelentéktelen funkciókat viselve.  

Szili Katalinnak, a volt szocialista elnökhelyettesből mára az Orbán-kormány miniszterelnöki megbízottjává lett egykori parlamenti elnöknek a Magyar Nemzetben Begyógyították 2004 fájó sebeit címmel megjelent nagyinterjúja megvilágította például azt a ma már sajnos elfelejtett vonatkozást, miszerint az akkori MSZP soraiban is komoly támogatottsága volt az igeneknek. Viszont az is kiderül, – és ez is jól jellemzi az akkori párton belüli erőviszonyokat, – hogy még maga Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnökeként se merte nyíltan felvállalni ezt az elutasító álláspontot. Helyette megelégedett annyival, hogy „lelkiismereti szavazást” javasolt a baloldali szavazóknak, ami azért mégsem volt markáns kiállás a népszavazás kérdésének egyértelmű támogatása mellett.

Arra viszont sajnos nem adott egyértelműen megnyugtató választ a kormányközeli napilap riporterének a meglehetősen változatos politikai pályát magáénak mondható interjúalanya, hogy ha már 2004 őszén, még az állampolgársági referendumot megelőzően, amúgy teljes joggal bűnnek tartotta, azt, amit a népszavazás előkészítése kapcsán a Gyurcsány-féle akkori szocialista vezetés tett, akkor miért tartott ki még további hat éven keresztül (és nem csak „közel öt évig”, mint olvasható az interjúban) abban a pártban, amelynek 2009 tavaszáig az általa amúgy teljes joggal bírált és úgymond megvetett Gyurcsány Ferenc volt az elnöke. (Szili Katalin csak jóval a 2010-es választások után, az év őszén szakított a szocialista párttal. Kilépett ugyan annak frakciójából, de mandátumát az őt az Ország Házába juttató baranyai MSZP szervezet felszólítása ellenére sem adta vissza.)

A másik némi figyelmet, de megértést már aligha érdemlő december 5-höz kötődő személyes vallomás a Lendvai Ildikóé volt, aki talán nem véletlenül nem abban a lapban szólalt ezúttal meg, amelyben már-már kvázi állandó munkatársként rendszeresen közölni szokott. A Népszava helyett Lendvai a hvg.hu 360 online lap „vendégfellépőjeként” arról futatta az eszmét idén december 5-én legfőképpen, hogy „ma is vállalom akkori „nem” szavazatomat.”

A magyar szocialisták Gyurcsányt követő, 2009-2010 közötti egykori elnökasszonya a Jó válaszunk volt, de rossz érvelésünk a 15 évvel ezelőtti népszavazáson címmel megjelentetett cikkében arról értekezett, hogy „Szerintem nekünk, szocialistáknak ebben igazunk volt. Nem volt viszont igazunk az érzéketlen, szociálsovinizmusba hajló kampányt illetően.”  Úgy vélte, hogy „a politikai és a kulturális (pláne etnikai) nemzetfogalom összezagyválásának baljós következményei” kódolva voltak ebben a 2004-es népszavazásban, sőt egyenesen tévedésnek minősítette az MSZP emlékezetes 2013-as kolozsvári bocsánatkérését.

Ugyanakkor ahhoz sem fér kétség, hogy Lendvai Ildikó dolgozatának érvei között többen is érdemes elgondolkozni, már csak azért is, mert egyesek meg nem kérdőjelezhető igazságot is hordoznak. Például azon a felvetésén, hogy „Életveszélyes, ha Közép-Európában, ahol a nemzetek és államok kiterjedése nem esik egybe, kizárólag a „nemzetállamiság” retorikáját használjuk. Mi még csak-csak, de mit szólunk, ha ezen az alapon Románia, Szlovákia is nemzetállamnak deklarálja magát?” Hát igen, ezen valóban érdemes eltöprengeni egy kicsit…

A már említett sajnálkozásunknál volt nagyobb gondunk is az idei december 5-höz kötődő magyarhoni sajtófelhozatalt illetően. Kifejezetten érthetetlennek tartottuk, hogy miért nem kapott nagyobb nyilvánosságot a nyomtatott és internetes magyarországi sajtóban az a budapesti Liget Caféban megrendezett értelmiségi találkozó, melyet a KDNP szervezésében tartottak a 2004-es „fekete vasárnap” másfél évtizedes évfordulójának apropójából. Főleg azért adunk hangot a méltatlankodásunknak, mert ott Semjén Zsolt a KDNP elnöke az egész magyarság számára megfontolásra felettébb érdemes, üzenetértékű kijelentéseket is tett a jövő évi trianoni centenáriumhoz kötődő emlékünnepségekre vonatkozóan. Meggyőződésünk, hogy e gondolatait nem elhallgatni, hanem a lehető legszélesebb körben népszerűsíteni kellett volna.  

De miről is van valójában szó?       

A hivatkozott rendezvényen, hivatalos nevén az idei utolsó Kereszténydemokrata Esten Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke és Kató Béla erdélyi református püspök beszélgetett el a népes hallgatóság előtt a 15 évvel ezelőtti gyalázatos népszavazás apropóján a mai nemzetpolitika eredményeiről és kihívásairól. Az eseményről csak és kizárólag az ATV honlapján beszámoló egykori Népszabadság-munkatárs Csuhaj Ildikótól tudhattuk meg azt, hogy itt a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hangsúlyosan óvatosságra intett a trianoni békeszerződés 100. évfordulója ügyében.

„Egy bizonyos szintnél nem szabad, nem bölcs túlemelni a témát. Nem cél ugyanis a határon túli “utódállamokkal” való konfrontáció, sem az ottani magyarellenes sovinizmusnak az élezése” – hangoztatta a magyar nemzetpolitika első számú kormányzati illetékese, aki arról is beszélt: „Trianon tekintetében senkinek nincs oka triumfálni, és ezért a magyar trianoni megemlékezéseket is ennek tudatában kell lefolytatni.” Azt se hallgatta el, hogy meglátása szerint „a románok sem fognak triumfálni”.

Annak kapcsán, hogy az Orbán kormány hogy viszonyul a trianoni megemlékezéshez majd 2020-ban s nem utolsósorban arra való tekintettel is, hogy a bukaresti parlamentben már javában készül egy törvény, ami Trianon napjává, azaz ünneppé nyilvánítaná június 4-ét Romániában, Semjén Zsolt e rendezvényen egyebek mellett, egyúttal nyomatékosan figyelmeztetve a hallgatóságát, arról is szólt: „Trianon nemzeti gyász, az nem megspórolható, a szocializmus alatt beszélni sem lehetett róla. Helyes az, hogy Trianon tragédiáját meg kell gyászolni a nemzetnek. De nem fulladhat bele a gyászba”  

Mindezeket cseppet sem fölöslegesnek gondoltuk előrebocsátani még azelőtt, mielőtt rátérnénk arra az interjúra, melyre az Azonnaliban bukkantunk a heti tallózásunk során. Ezt Bukovics Martin és Antal Róbert István készítette Novák Csaba Zoltán történésszel, Maros megye RMDSZ-es szenátorával. Az alább bemutatásra kerülő beszélgetés Miért akarnak ünnepet csinálni Trianon évfordulójából a román szocik? címmel látott napvilágot néhány nappal ezelőtt.

Ebben a történész-politikust faggatók amiatt kérdezték Novákot a trianoni évfordulót ünneppé tevő, nagy vihart kavaró román javaslatról, mert válaszokat kívántak kapni arra, vajon miért éppen most került terítékre a bukaresti törvényhozásban Trianon ügye, és miért éppenséggel a román szociáldemokratáknak köszönhetően? Nemkülönben arra is kíváncsiak voltak, hogy vajon „Pirosbetűs nemzeti ünnepet vagy csak sima emléknapot akarnak csinálni június 4-éből?”, illetve, arra még hogy „eleve hogyan jelenik meg Trianon a román történetírásban?”

Nézzük ezt a tudakozódást az interjú fonalát követve.

Arra kérdésfelvetésre, hogy miért most, az év végéhez közeledve került elő a bukaresti parlamentben Trianon és miért éppenséggel a PSD kezdeményezett ez ügyben legfelső szintű jogszabályalkotást, Novák Csaba Zoltán így válaszolt:

„A Szociáldemokrata Pártnak mindig volt egy erős nacionalista irányzata, amely az egykori Nagy-Románia Pártból érkezőkkel kiegészülve igyekszik megszólítani a lakosság erre a típusú retorikára fogékony rétegét.

Véleményem szerint a törvénytervezet születése kapcsolatban van a centenáriumi időszakkal és az anyaországból, Magyarországról érzékelt folyamatokkal is. A román közvéleményben például kisebb vihart kavart az Ablonczy Balázs által vezetett Trianon 100-kutatócsoport és projekt. A törvénytervezet indoklásában azt is hangsúlyozzák, hogy az utóbbi időben olyan törekvések léteznek, amelyek más megvilágítás alá próbálják helyezni Trianon jelentőségét.”

Ezt követően azt is megtudjuk a Ceauşescu-korszak magyarságpolitikájával foglalkozó történésztől, hogy szó sincs arról, hogy esetleg munkaszüneti nappá, vagy netán december 1-jével egyenrangú nemzeti ünneppé léptetnék elő a Dâmboviţa-parti honatyák június negyedikét. Valójában nincs is más céljuk, csak zavarkeltő szándékkal létre akarnak hozni egy emléknapot. Aztán abba majd bármi beleférhet…

Míg a Titus Corlățean és Şerban Nicolae nevéhez fűződő törvényjavaslattól tartalmilag is gyökeresen eltérő, csak első látásra hasonlónak tűnő magyar jogszabály, a 2010. évi XLV. törvény a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről , amint az a címből is kiderül, nem több mint egy emléknap okán született ünnepélyes és elvi alapon történő nemzeti szolidaritási nyilatkozat, a román törvényjavaslat ennél sokkal messzebb megy. Az, a szövege szerint nem tisztelgő deklaráció csak, hanem konkrétan feladatokat is kijelöl. Mint Novák Csaba Zoltán rámutatott, a román normaszöveg immár „kulturális, tudományos, oktatató jellegű tartalommal bíró megnyilvánulásokat indítványoz, amelyeket országos és helyi szinten is támogathatnak az állami intézmények, önkormányzatok”. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy amennyiben a javaslat törvényerőre emelkedik, akkor majd a román Trianon nap magasan ki fog emelkedni a parlamenti döntéssel rögzített hivatalos emléknapok közül.

Novák Csaba Zoltán ezt így látja: „Trianon nemzeti-szimbolikus tartalmát és üzenetét tekintve konszenzus van, de a román társadalom nagy része elsősorban december 1-jét ismeri és ünnepli.

Trianon csak annyira fontos, amennyire ezt a magyar fél, a magyarok láthatóvá teszik. A magyarok irányába történő üzenetként értelmezem a javaslatot, amely a román közvélemény nacionalista részét célozza meg.”

A marosvásárhelyi történész-politikus budapesti beszélgető partnereinek következő kérdése az elmúlt évek romániai történéseinek tükrében önként adja magát: „Tekintve, hogy az RMDSZ leginkább a PSD-vel tudott az elmúlt években dealeket kötni, mivel magyarázható a PSD ezen lépése?

Novák Csaba Zoltán válaszán legfeljebb Pannóniában lepődnek meg a romániai gyorsan változó fejlemények világában kevés ismerettel rendelkező Azonnali olvasók. Szűkebb pátriánkban, a mi honfitársaink közül sajnos már senki számára nem szolgálnak meglepetésként ezek a szavak: 

„A PSD egy nagy, számos törésvonal mentén szerveződő tömegpárt. Mint említettem, sosem állt távol egyes képviselőitől ez a típusú retorika, azonban, ha a politikai érdek úgy kívánja, akkor képesek mellőzni ideig-óráig az ilyen típusú ötleteket. A román politikai élet jellemzője, hogy a legtöbb pártnál mindig van csőre töltve hasonló, vagy a magyar közösség jogaira (annak tényleges vagy szimbolikus csorbítására) vonatkozó javaslat.

Közbevetőleg hadd jegyezzük meg, hogy az elmúlt napokban az Azonnali terjedelmes mélyinterjút tett közzé Hiller István történésszel, volt MSZP pártelnökkel, a magyar Országgyűlés szocialista alelnökével. Ebben Hiller beszélgetőpartnerei rákérdeztek a szocialista politikusra: hogyan vélekedik arról, hogy az MSZP-vel egy pártcsaládban levő PSD és a Traian Băsescu volt román államelnök alapította PMP segítségével nemrég átment a romániai képviselőház közigazgatási szakbizottságában a javaslat, mely szerint legyen Trianonból román nemzeti ünnepnap.

Hiller ez ügyben egyértelműen és félre nem érthetően foglalt állást:

„Teljesen mindegy, hogy ki mondja ezt, jelen esetben egy magát baloldalinak valló párt. A történelem teljes félreértésének, rossz értelmezésének és az előbb említett, közös európai értékvilág elleni fellépésnek gondolom ezt. A nemzethez és egyszerre Európához való tartozásnak ellentmond, ha olyasvalamiből akarnak kiemelt ünnepet csinálni, ami a másik nemzet számára tragédia. Remélem, nem lesz ebből semmi.

Kimondottan támogatom ebbéli megnyilatkozásában az RMDSZ-t. És hogy ezt nem fogadom el, tévedés nacionalizmusnak gondolni. Itt nem egy nem jó román javaslattal szemben látunk egy magyar nacionalista elutasítást, hanem az előbb említett értékközösség alapján gondolom, hogy ne így próbáljunk meg előnyöket szerezni.”

Visszatérve a Novák Csaba Zoltánnal folytatott kérdezz-felelekhez, lássuk, vajon szerinte van-e reális esély arra, hogy törvény szülessen az RMDSZ által oly hevesen ellenzett jogszabály-tervezetből. A következő dialógusrészletből, melyet alább közreadunk, úgy tűnik, talán ez „a mérkőzés még nem teljesen lefutott”. 

„Hogyan tudja az RMDSZ a kisebbségben kormányzó PNL-vel ledealelni, hogy a javaslat a Szenátuson ne menjen keresztül, ha az erdélyi PNL-sek erőst nacionalisták?

A Szenátusban hosszas, a PSD frakcióvezetőivel folytatott egyeztetés után végül nem történt nyílt szavazás, habár az RMDSZ ezt kérte, a tervezet hallgatólagosan ment át. Mindez azt jelenti, hogy maga a párt is kerülte a nyílt vitát, átdobta a felelősséget az Alsóházba. A kérdés kényes, mert más pártokból is érkezik annyi szavazat, amellyel sikerül elfogadtatni a törvénytervezetet. A román politikára és közgondolkodásra jellemző nacionalista gondolkodás miatt, ha már a parlament asztalán van, nehezebb megállítani, mint csíráiban (szakbizottságokban visszavonatni) elfojtani az ilyen jellegű kezdeményezéseket.

Mi ilyenkor a törvényalkotási folyamat? Egyáltalán ki kezdeményezte, és ilyenkor, ha a Szenátuson hallgatólagosan ment át a javaslat, mi kell ahhoz, hogy törvény legyen belőle? Az alsóház elfogadja, és kész? Vagy mindenképp kell a Szenátusban is egy kifejezett, szavazáson való elfogadás előbb-utóbb?

A javaslatot két PSD-s szenátor, Șerban Nicolae és Titus Corlățean kezdeményezte. Ez esetben a Szenátus az felsőház, a Képviselőház a döntőház – lévén, hogy kétkamarás a parlament. Ilyen esetben első lépésként átmegy – vagy nem – a Szenátuson, szavazással, vagy amennyiben nem kerül sor vitára és szavazásra, ún. hallgatólagosan. Ezt követően a döntőházban kerül sor a végszavazásra, ott döntenek róla, és innen kezdve válhat törvényerejűvé, miután az államelnök harminc napon belül kihirdeti. Az államelnöknek viszont jogában áll visszaküldenie az elfogadott törvényt felülvizsgálatra a parlamentbe.”

Az interjú végéhez közeledve választ a kapunk azokra a kérdésekre is, melyekről a cikkismertetőnk felvezetőjében szintén már szó esett. Így arról, hogy miként jelenik meg Trianon a román historiográfiában, illetve, hogy miért december 1 lett a hivatalos nemzeti ünnep és nem a trianoni békeszerződés június 4-i dátuma, vagy az egykori Románia legfontosabb pirosbetűs ünnepe, a függetlenség napja, azaz május 10?

Hadd tegyük hozzá, hogy május 10 nemcsak az 1877-es függetlenség kivívásához kötődően lett a királyi Románia legnagyobb ünnepe. Lévén, hogy 1866-ban Hohenzollern-Sigmaringen Károly herceg e napon lett Románia uralkodója, majd a függetlenség elnyerését követően 1881-ben ezen a napon lett immár az önálló ország megkoronázott királya is I. Károly néven – ezért lett május 10-e, a szimbolikus „zece mai”, 1866 és 1947 között minden román számára éppen a három történelmi esemény okán a nemzeti ünnepnap.

Novák Csaba Zoltán elmondja, „Trianon mondhatni szokványos helyet foglal el a román történetírásban, a nemzeti diskurzus nem 1920-ra épül, hanem 1918. december 1-jére.” Ehhez hozzáteszi: „Lehetséges, hogy létezik, de én még nem láttam nagyobb léptékű kutatási projektet, amely kimondottan erre a kérdéskörre fókuszálna.”

Ami pedig a nemzeti ünnepet jelentő dátumot illeti, a következő a válasza:

„A rendszerváltás után fontos kérdés volt, hogy melyik történelmi dátum legyen az ország hivatalos ünnepe. Május 10. már volt hivatalos ünnep korábban és az akkori hangulat monarchiaellenes volt, tehát automatikusan nem jöhetett számításba. A december 1. az akkori nacionalista hangulatban jobban érzékeltette a nagy egyesülés után kialakult „egységes és oszthatatlan nemzetállam” imidzsét. Bármennyire is fura, ez az időpont határozta és lényegében határozza meg most is Románia identitását.”

A beszélgetés zárásaképpen Novák Csaba Zoltánnak arra kell felelnie, „Lát-e esélyt arra, hogy a Trianonnal előjött konfliktus eltűnjön Magyarország és Románia között?”

Jó lenne vitatkozni vele annak kapcsán, amit elmond e kérdésre válaszolva, de nem tehetjük, mert nem lehet. Mert az interjúalany – és itt újólag a sajnost kényszerülünk immár sokadjára ebben a cikkben használni – nem tud optimista lenni. Abban, amit a historikus-politizáló nyilatkozónk ezzel kapcsolatosan elmond, sajnálatosan nagyon is igaza van:

„A közeljövőben biztos, hogy nem kerül sor erre. Egy ilyen típusú megbékélés egy több pilléren álló folyamat. Ehhez rendezni kell egy sor kérdést: emlékezetpolitika, kisebbségi kérdés, történetírás, a két ország közötti kapcsolatok, közös politikai-gazdasági célok...

Amíg a magyarság frusztrációként, vereségként és veszteségként éli meg ezt a pillanatot, amíg az erdélyi magyarok nem rendelkeznek közösségi garanciákkal, addig nem lehet szó látványos megbékélésről.”