Mérlegen a „vad összetételű” Fico-kormány első 365 napja – két magyar pártelnök interjúja a pozsonyi Új Szóban

Megszólalt a héten az egyetlen szlovákiai magyar napilapban Menyhárt József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke, illetve Bugár Béla, a Most-Híd vezetője és mindketten értékelték a tavaly márciusban hatalomra jutott, a magyar-szlovák vegyespártot is magába foglaló koalíciós Fico-kormány egyéves működését. A párhuzamos interjúkban Menyhárt az MKP egyesztendős munkájáról is véleményt mondott, majd hangsúlyosan szólt a Híddal való jövőbeni együttműködésről valamint a „csókosoknak” juttatott és nagy vihart kavart magyarországi anyagi támogatási ügyről. Bugár elmondta: „ez a kormány nem az ördögtől való”, és úgy ítélte meg, hogy „többet értek el egy év alatt a harmadik Fico-kormányban, mint a Dzurinda-kormányban négy év alatt.”

„A mai napon jelentős dolgok történtek a szlovákiai magyarság háza táján. A parlamentben ma első olvasatban jóváhagytuk a kisebbségi kulturális alap létrehozásáról szóló törvényt, amivel a magyar politikai képviselet 25 éves adósságát törlesztettük. A törvény 8 millió eurós támogatást biztosít a kisebbségi kultúrának egy évre, ami duplája a jelenleg szétosztásra kerülő összegnek. De ami a legfontosabb, tiszta és világos szabályokat vezet be a pályáztatás rendszerében, és a támogatások odaítélését önkormányzati alapokra helyezi. A másik két, kisebbségeket érintő törvénynek jómagam is a kezdeményezői között vagyok. A két törvénymódosítás a bírósági eljárásokban ismét lehetővé teszi a bizonyítékok benyújtását a kisebbségek nyelvén, miközben a fordítás költsége az államot terheli.

Értem én, hogy sokaknak „savanyú a szőlő”. Értem, hogy akik „nem drukkolnak” nekünk, most kényelmetlenül érzik magukat. Vannak, akiknek kínos, hogy egy ilyen „vállalhatatlan” kormány tagjaként olyan ügyekben sikerül előrelépni, amiben évek óta folyamatosan deffenzívában voltunk. Ki gondolta volna akár csak egy évvel ezelőtt, hogy a SMER-t rá tudjuk venni arra, hogy felülbírálja eddigi álláspontját kisebbségi ügyekben? Hogy „visszacsináljon” olyan törvényeket, amiket ő maga hozott meg? Ki gondolta volna, hogy az évekig a csizmáját a magyarokba törlő Szlovák Nemzeti Párt egy emberként fogja a parlamentben megszavazni a kisebbségi jogokat rögzítő jogszabályokat? De a tények makacs dolgok. A kutya ugat, a karaván pedig halad.”

Múlt kedden, aznap, amikor a pozsonyi parlamentben történelmet írtak a honatyák, mert zöld utat adtak annak a törvénynek, mellyel a kisebbségi kultúra támogatásában megvalósulhat az önkormányzatiság, fogalmazta meg ezeket a sorokat a régóta várt döntés kapcsán Vörös Péter, a Most-Híd parlamenti képviselője. A kutya ugat, a karaván halad címmel közreadott jegyzetében az a magyar törvényhozó, akinek a határozott kiállásával a magyar iskolák megtartása mellett néhány héttel ezelőtt ismerkedhettek meg az olvasóink, teljes joggal szólt a megelégedés hangján, hiszen a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló jogszabály, mely a kisebbségi kultúra rendszerszintű finanszírozását fogja a jövőben biztosítani Szlovákiában, keddtől már csak egy lépésre áll attól, hogy érvénybe lépjen.

A törvény szerint legkevesebb 8 millió eurót fordít erre a célra az állam, amelyből a szlovákiai magyar kultúrára több mint 4 millió eurót fordítanak és 2017. július elsejével fel is állhat a Kisebbségi Kulturális Alap. Ez a Fico-kormány kormány kulturális államtitkárának a gyorsértékelése szerint „azt jelenti, hogy a nemzetiségi szervezetek képviselői közgyűlésen választják meg azokat az embereket, akik a pályázatokat elbíráló tanácsokba kerülnek, ahol önállóan, egyszerű többséggel dönthetnek a támogatásokról. A többségi képviselet tehát alulról érkezik, és a tanácsok döntése végleges, nem írhatja azt át sem az alap igazgatója, sem a miniszter.” A pozsonyi parlamentben múlt kedden történteknek más megközelítésben is üzenetértéke volt.  Érdemes erről is megismerni Rigó Konrád véleményét: „A Kulturális Alappal egy több mint 20 éve kitűzött célhoz kerülünk közelebb, nagyon fontos szimbolikus jellege van ennek a törvénynek akkor, amikor az extrémizmus növekszik Európában. Értelmes és konstruktív politikával lehet csak a társadalmat építeni.”

A bevezető idézetünk szerzőjét, a komáromi Vörös Pétert szűkebb pátriájában olyan politikusként tartják számon, aki korábban a nagyon kevesekre jellemző morális gesztussal is felhívta magára a figyelmet. Épp a napokban lesz hét esztendeje annak, hogy Vörös, amikor látta, milyen súlyos károkat okozhat a közössége számára a tetőfokára hágott szekértáborosdi, képes volt tiltakozásképpen még a biztos egzisztenciát jelentő parlamenti mandátumáról is lemondani. Akkoriban megfogalmazott hitvallását, melyet soha meg nem tagadott, és amelyhez Vörös Péter a politikába való visszatérése után is következetesen ragaszkodik, talán nem fölösleges az olvasóinknak is megismerni: „Meggyőződésem, hogy a két, magyar érdekeket felvállaló pártnak meg kell találnia az egymáshoz vezető utat, mert a szlovákiai magyarokat nem lehet még egyszer olyan helyzetbe hozni, hogy tanácstalanul álljanak az urnák előtt, vajon kit válasszanak. Az üres gesztusok, az alibikeresés, a másikra mutogatás ideje lejárt.”

Ahogyan 2012 áprilisában, úgy ma, bő félévvel a szlovákiai megyei választások előtt sincs helye az üres gesztusoknak az alibikeresésnek és a másikra való mutogatásnak, a felvidéki magyarokat nem lehet újólag olyan helyzetbe hozni, hogy novemberben tanácstalanul álljanak majd az urnák előtt. Ezért is hadd kezdjük a két interjú bemutatását (azok hatalmas terjedelme miatt azok hiánytalan ismertetésére bemutatására nem, csupán néhány, általunk kiemelendőnek vélt gondolatcsokor ismertetésére vállalkozhatunk) a legfontosabb közös ismérvvel: mindkét pártelnök felelősséggel közelíti meg a lehetséges együttműködésre történő rákérdezést.

Íme, az erre vonatkozó, Menyhárthoz szóló kérdések és az azokra adott válaszok:

„A tavalyi választások után az összefogás hiányát vélték a kimaradás fő okának. Azóta ugyan történtek lépések ebbe az irányba, de voltak ellenkező irányúak is. Mintha nem tudná a párt, mit akar. Szóval, összefogást akar vagy nem? 

2017-ben mindenképpen az erős magyar képviseletért dolgozunk: ezt én nem szűkítem csupán az MKP-s eredményekre, hanem magyar képviseletre gondolok. Hogy ezt hogyan tudjuk véghez vinni, a tárgyalásokon múlik. Ez már elkezdődött a Híddal, és áprilisban folytatjuk. Arra jutottunk, hogy ott, ahol az együttműködés elképzelhetetlen a helyi vagy járási szervezet számára, a felülről jövő, kikényszerített együttműködéssel nehéz hiteles embereket találni, és az eredményeink visszaeshetnek. 

Nem a vezetésnek kellene eldöntenie, milyen irányvonalat képvisel a párt, és az alsóbb szinteken ezt következetesen követni kell? Különben szétesik az egész, hiszen mindenki mást akarhat. 

Ezért kell egy alapszabályreform, amely ebbe az irányba viszi a dolgokat. Viszont egy regionális választásnál pont az a lényeg, hogy megbízható és hiteles helyi embereket találjunk. Jó példa erre Komárom. Ott megpróbáltak egy oktrojált egységet végigvinni az önkormányzati választásokon, ám ez eredménytelen volt. 

A másik oldal ezt úgy interpretálja, hogy az MKP megyei szinten diktálni akar, de mindent akar országos szinten is, és ez nem működik. 

Nem diktálunk. Én azt mondtam, hogy kell két olyan megyefőnökjelölt Nyitra és Nagyszombat megyében, aki elég magyar választót mozgósít. 

Ennek nem mond ellent, hogy önök a tárgyalás előtt kijelentik: Nyitrán önálló jelöltet akarnak? 

Saját jelöltet mondtunk: ennek értelmezése sok lehetőséget rejt magában. 

Épp ez az, hogy sokféleképpen értelmezhető. 

Egyértelműen magyar jelöltről beszéltünk: ez az egyeztetések során is felmerült. Nem mondtam azt, hogy csak MKP-s lehet. 

És van rá esély, hogy megegyeznek? 

Természetesen.” 

Bugár is hasonlóan látja az elkövetkezendő időszak tennivalóit. Szerinte az MKP-vel történő kiegyezésnek, a jövőbeni együttműködésnek nincs alternatívája. Még akkor is erre kell törekedni, ha amint az kiderül a következő dialógusból, a közös nevezőre jutás nem ígérkezik sétagaloppnak.

„Milyen a kapcsolatuk az MKP-val?

Van kapcsolat a két párt elnöke között. Megpróbálunk tisztességesen megbeszélni minden dolgot. Eddig egyetlen hivatalos tárgyalásunk volt. De hogy lássuk, miről van szó: nem tudom elfogadni azt az elképzelést, amit ők szeretnének, hogy fél évvel a parlamenti választások előtt gyorsan működjünk együtt, viszont addig pofozzuk a Hidat, amíg lehet. Nos, ezt nem lehet, mert mi is visszaütünk. Ráadásul van néhány példa, ami erősíti azt, amit én mondok: a komáromi önkormányzati választások. Ha valahol feszültség van, és mi azt nem próbáljuk megoldani, eltávolítani, akkor az fog történni, mint Komáromban.

Ennyire befolyásolja 5-6 komáromi politikus azt a távlati tervet, hogy együttműködjön a Híd és az MKP?

Ezt az MKP-tól kell megkérdezni. Én azt hittem, hogy nem. Ha ők ettől félnek, akkor valószínűleg nagyobb a baj, mint gondoltam.

Magát a folyamatot hogy látja? Ha Nyitra megyében nem, Nagyszombat megyében sikerülhet?

Nem tudom, még nincs egyezség. Ott valószínűleg személyi problémák is lehetnek, tehát ki, mikor, kit állít. Még nem volt egyezség, konkrét tárgyalás sem volt, csak a pozíciókat mondtuk el. Most ennek a megerősítésére várunk, valamikor április elején, mikor kiderül, hol tudunk együttműködni, és ahol tudunk, ott hogyan. Csak nem tudom, mennyire őszinte ez a szándék, amikor Fenes Iván, a párt dunaszerdahelyi járási elnöke azt mondja egyik interjújában, hogy az MKP jelöltjei a párt önálló jelöltjei lesznek a 2017-es választásokon.”

A kormánykoalíció egyéves működését értékelve értelemszerűen különbözik a két pártelnöki megközelítés. Ami viszont azonnal szembeötlik az olvasó számára csak pozitívan értékelhető: a korábbi merev és elutasító MKP-s retorika megváltozott. Menyhárt József hangvétele és szóhasználata már nem azoknak a károgó hangadóknak a véleményéhez igazodik, akiknek csak a permanens a konfrontáció volt a lételemük, és akikre a már hivatkozott Vörös Péter személyes vallomás is utalni akart. Olvassuk az új MKP elnökkel folytatott következő négy kérdést és az arra adott válaszokat és meggyőződhetünk róla, a veterán, lézengő ritterek végre Felvidéken teret vesztőknek tűnnek:

Hogyan értékelné a kormánykoalíció egyéves működését? 

Úgy gondolom, sokat ígértek, s ebből kevés teljesült. Például amikor azt mondják, hogy megmentették a kisiskolákat, az tény, hogy törölték a minimális osztálylétszámot, de máig nem látom, hogy a kis létszámú iskolák miből kapják meg azt a finanszírozási pluszt, amiből képesek fennmaradni. Itt a kérdés az, tudunk-e valamiféle pozitív anyagi diszkriminációt biztosítani a számukra. 

Azért vannak pozitív lépések is, legyen az a kisebbségi alap vagy az offshore-törvény, és itt vannak a mečiari amnesztiák is. Ezt nem így látja? 

Természetesen látjuk, hogy vannak kezdeményezések: de hogy ezeket képesek-e végigvinni azok, akiknek ehhez kulcsa van, az már más kérdés. 

Az MKP hogyan fogott volna hozzá? 

Nem azt mondom, hogy a csapásirány rossz, hanem hogy az eredmények legalább 2-3 év múltán fognak megmutatkozni. Másrészt nem csak a nyelvhasználat kérdése fontos, valós gazdasági eredményeket kell elérni. Azt látom, hogy a „kelet” már Komáromnál kezdődik: a gazdaságilag leszakadó régiókat onnan számíthatjuk. Akik itt élnek, azok fogyására az asszimiláció mellett ráerősít a tény, hogy a fiatalok – munkalehetőség híján – nem maradnak otthon. 

Egy év telt el, amióta „elment a harmadik csónak”, hogy beszédét idézzük. Hogy értékeli az MKP utóbbi egy évét? 

Érdekes a felvidéki politikum, mert mindig kijelöljük, hogy ha ez meg az nem sikerül, akkor onnantól vége. De nincs vége. A kitelepítés után is sokan azt gondolták, hogy vége van, de mégis volt folytatás. A párt új emberekkel folytatta, megtartva a tapasztalatot is. Témákat vetettünk fel, ebben az évben pedig a megyei választások határozzák meg a fő csapásirányt. Emellé még érkezik számos egyéb feladat: meg kell említeni az óvodafejlesztési programot, illetve a magyar kormánytól érkező felvidéki gazdaságfejlesztési csomagot, melynek gesztoraként az MKP-t és a párthoz kapcsolódó szakemberi gárdát választották.”

Bugár cseppet sem titkolja, hogy a tavalyi választásokat megelőzően a Híd se „ilyen lovat akart”, de egy reálpolitikusnak a kritikus pillanatokban pragmatikusnak kell lennie. Ezért ma is mély meggyőződéssel vallja, hogy egy évvel ezelőtt a legjobb döntést hozta. Véleményének megismerése előtt nem hallgathatunk el egy múlt havi szlovákiai közvéleménykutatási adatot sem: az AKO ügynökség felmérése szerint Bugár Bélát a legmegbízhatóbb pártelnöknek tartja az ország lakossága.

„Az egy dolog, hogy a kormány nem az „ördögtől való”, de a Smer és az SNS a Híd korábbi retorikájában az „ördögtől valók” voltak. Ezalatt az egy év alatt hogyan változott a Híd és a két másik kormánypárt közti viszony?

Igaz, nem szerettük a két pártot, de a választók így döntöttek. Ha annyira ördögtől való a Smer és az SNS, akkor miért kapott az egyik majdnem 30, a másik pedig 10 százalékot a választásokon? Mi, akik nem ördögtől valók vagyunk, 7,5%-ot kaptunk, a KDH pedig be sem jutott a parlamentbe. Nekünk más elképzeléseink voltak, volt egy billboardunk is, hogy „El tudnak képzelni Smer nélküli kormányt? Mi igen.” Az eredmények sajnos azt mutatták, hogy a választók nem tudták elképzelni.”

Hogy miért gondolja ezt így Bugár, az kiderül az interjú egy későbbi dialógusából:

„A prioritásokat már említette, az egyik a kisiskolák megmentése volt, amit tavaly májusban egy törvénymódosítással ideiglenesen megmentettek. Mi lesz a kisiskolák további sorsa?

Ez nem ideiglenes megoldás, már nincsenek veszélyben kisiskolák és a nemzetiségi iskolák, a törvényben ugyanis már nem szerepel, hogy rájuk is érvényesek a minimális létszámok. Még biztosítani kell az anyagi hátteret. Most talán tovább tudunk lépni, a most készülő törvénytervezet szerint már nem lehetőség lesz az ilyen iskolák plusztámogatása, hanem kötelesség.

A célegyenesbe jutott a Kisebbségi Kulturális Alap létrehozása. Nehéz volt elérni a koalíciós partnereknél a jogszabály elfogadását?

Bekerült a kormányprogramba, így nem volt vele probléma. A másik két párt is tartja magát a kormányprogramhoz. Ami kicsit talán nehezebben ment, az az összeg elfogadtatása. Tavaly sikerült 4,5 millió euróra emelni a kisebbségi kultúra támogatását, az alap pedig 8 millió euróból gazdálkodhat. Szeretném azonban, ha ez a megemelt összeg nagyobb felelősségre késztetné a döntéshozókat is, mert nem tartom jónak, ha a kisebbségi kultúrára szánt pénzt magyarországi haknicsoportok kapják. A népművészeti csoportjainknak pedig nem jut pénz. De ezt mi nem tudjuk egyik pillanatról a másikra megváltoztatni, ezért szeretnénk, ha szakemberek vennék kezükbe az irányítást.”

Az MKP elnökkel készített interjú Menyhárt József: az MKP nem akar csókosokat címmel látott napvilágot, a címválasztás pedig nem volt véletlen.  A szlovákiai kis magyar világban hetek óta a közbeszéd tárgya a botrányos, ún. Libertate-ügy, melynek lényege, hogy egy eddig ismeretlen és soha semmilyen érdemi tevékenységet fel nem mutató felvidéki magyar civil szervezet bőkezű, konkrétan 220 millió forintos budapesti „ajándékban” részesült a tavaly, s aminek indoklása az adományozó részéről egyszerre volt gyemekdeden megmosolyogtató és felháborodást keltő.

A kínos eset egy véletlen újságírói felfedezés révén lett közismertté s joggal okozott hatalmas felháborodást a Dunától északra és délre is, nem utolsósorban azért, mert a rejtélyes Libertate nevű szervezet 710 ezer eurót kapott a felvidéki magyarság identitásának erősítésére, viszont hamar kiderült: soha senki sem hallott még erről az önszerveződésről, de még a szlovákiai jegyzékben nem szerepel ilyen nevű civil szervezet. Végül az újságírói kutakodás nyomán sikerült megtalálni az ismeretlen hátterű megajándékozott Libertate Polgári Társulás alapító elnökét, aki valakiknek a „csókosaként” előbb mellébeszélt, majd amikor beismerő vallomásra kényszerült, felettébb zavaros magyarázattal ált elő, olyannal, amit bizonyára maga se hitt volna el senkinek. Amikor pedig értelmét vesztette a további mellébeszélés, újabb zavaros fejtegetésekbe bocsátkozott.

Menyhártnak, mint a magyar párt elnökének most állást kellett foglalnia ebben a különös ügyben, amit pedig elmondott az nem válik feltétlenül a dicséretére. Hogy miért gondoljuk ezt így, az könnyen kiderül a következő terjedelmesebb csörtéből:

„Van köze az MKP-nak a Libertate létrejöttéhez és működéséhez? 

Nyilvánvalóan tudtunk a támogatás megítéléséről, ezt nem rejtettük soha véka alá. Ha a programot jónak tartjuk, akkor az MKP ez ellen nem emel kifogást. Ez a nemzeti jelentőségű, kiemelt intézményekre és a Libertatéra egyaránt vonatkozik. 

Lobbitevékenység nélkül egy frissen alakult szervezetnek 220 millió forintot nem szokás odaadni. Lobbizott az MKP a Libertate támogatásával kapcsolatban? 

Amikor véleményt kérnek, mi véleményt mondunk. Az, hogy mit támogatnak, az ő döntésük. A mi felelősségünk az, hogy ezek a támogatások oda érkezzenek, és ott fejtsenek ki megfelelő hatást, ahová szánták őket. 

A Libertate esetében mi a garancia arra, hogy ez megvalósul? Hisz még csak most alakult, és máris rengeteg pénzt kaptak. 

Ez egy jó kérdés, de ilyen alapon azt is kérdezhetném, a régen működő intézményeinknél mi a garancia? 

A tapasztalat. Ön nem lát gondot abban, hogy egy teljesen új szervezet kap ilyen sok pénzt? 

Akkor látok benne gondot, ha a szervezet nem hozza az elvárt eredményeket. Ha ez történne, akkor a magyar kormány stratégiai partnereként felelősségem, hogy megtegyem a szükséges lépéseket. 

De akkor benne van a pakliban, hogy feleslegesen elköltöttek újabb 220 milliót, ami a közösséget szolgálhatta volna. 

Ez minden intézmény esetében benne van a pakliban, ám ezt nincs szándékunkban megvárni. 

Nem túl nagy luxus ez a szlovákiai magyarságnak? 

Még egyszer mondom, adjuk meg nekik az esélyt. Mindenki elkezdte valahogyan. 

Igen, van, aki a nulláról, és van, aki 220 millióból. 

Ilyen értelemben ez az esély felelősség is. Nemcsak reméljük, de el is várjuk, hogy ezzel az eséllyel eredményesen éljenek! Ugyanez érvényes a gazdaságélénkítő csomagra is: ott is feltehetnénk a kérdést, hogy mi lesz ennek a vége. A mi felelősségünk, hogy a magyarországi forrásokkal transzparens módon és hatékonyan gazdálkodjunk. Az, hogy Magyarország rendelkezésünkre bocsátja ezeket a forrásokat, amit Szlovákia a befizetett adóinkból nem, egy bizalmi helyzet. S mindenkinek, aki ebben részt vesz, nagy a felelőssége.”

Bugár Bélának a szlovákai belpolitikai élet ellentmondásait részletező okfejtéseinek bemutatására már csak terjedelmi okok miatt sem vállalkozhatunk.

Ehelyett zárásképpen egy olyan friss fejleményről ejtenénk szót, ami, akárcsak a múlt keddi szavazás a Kisebbségi Kulturális Alapról, visszaigazolja a Bugárék által hozott, egy évvel ezelőtti politikai döntés kézzelfogható hasznát: végre elkezdődött a vasúti kétnyelvűség is Szlovákiában, aminek érvényre jutásával egy szintén régi felvidéki magyar sérelem oldódhat meg. Az „első fecske” a tőketerebesi járásban fekvő Újhely vasútállomása volt, ahol a múlt héten megjelentek az első magyar feliratú helynévtáblák.

Éveken át húzódott a vita arról, kikerülhetnek-e az állomásokra a táblák vagy sem. Tavaly év végén jelentette be Érsek Árpád, a Híd által delegált közlekedési miniszter, hogy elrendelte 55 állomáson a kétnyelvű táblák kihelyezését; 54 állomásra magyar, egyre pedig ruszin feliratú tábla kerül. A nagyon várt intézkedés március végén végre valósággá lett s a következő hetekben valamennyi beígért magyar nyelvű vasúti helynévtáblát felszerelik.