2019-es férfi kézi-vb: első világbajnoki címét nyerte meg Dánia


-A A+

A csoportkör után másodszor is megverte Dánia a szomszédos Norvégiát a 2019-es férfi kézilabda világbajnokság döntőjében és ezzel története során először felült a sportág trónjára.

A Nicolaj Jakobsen vezette dánok a herningi Jyske Bank Boxent zsúfolásig megtöltő 15 ezer hazai néző örömére már az első félidőben tetemes előnyre (18-11) tett szert, Mikkel Hansenék teljességgel ártalmatlanították a norvégok lerohanásokra épülő taktikáját, amivel egyetlen másik csapat sem tudott megbirkózni rajtuk kívül. Amikor pedig a norvégok mégis átverekedték magukat a dán falon, akkor az önkívületi állapotban védő Niklas Landin állta útjukat.

A mérkőzés első gólját Norvégia szerezte legnagyobb sztárja, Sagosen révén, majd sorra Röd és Jöndal is betalált, de ekkor vezetett uotljára a mérkőzés során Christian Berge csapata, ugyanis a dánok visszarendeződése védelmi formációba gyorsabb volt minden eddigi ellenfelükénél, ezért a szokásos könnyű gólok ez alkalommal elmaradtak.

4-4 után két 3-0-s rohamot is produkáltak a dánok, így a 16. percben már 10-6-ra vezettek. Előnny stabilizálták a négy gólos előnyt, majd a félidő utolsó perceiben még rátettek egy kicsit, így szünetre 18-11-nél  mehettek. 

A különbség a második félidőben sem csökkent 6 gól alá, a norvég gólokra rendszeresen jött válasz, sőt fokozatosan két számjegyűre nőtt a különbség: a 46. percben 25-15-öt mutatott az eredményjelző tábla. 

Innen aztán már nem volt visszatérés, az 50. perc környékétől a dánok már el is kezdték az ünneplést.

A vége 31-22 lett és Dánia története során először felülhetett a férfi kézilabdázás trónjára, méghozzá úgy, hogy egyetlen mérkőzést sem vesztettek a torna során. 

2019-es férfi kézi-vb, döntő
Herning, Jyske Bank Boxen, 15 ezer néző
Dánia–Norvégia 31-22
a legeredményesebb játékosok: M. Hansen 7, M. Toft Hansen 5, illetve Jöndal 9, Sagosen, Johannessen 3-3
Érdekesség, hogy a világbajnokságot százszázalékos teljesítménnyel megnyerő dánok idén csak a magyar válogatottól kaptak ki - január 6-án az odensei felkészülési mérkőzésen 28-25-re -, és a tornán is a magyarokkal játszották a legszorosabb meccsüket, amikor a középdöntő első fordulójában 25-22-re győztek.

A korábban olimpián (2016) és Európa-bajnokságon (2008, 2012) az aranyérmet már begyűjtő dánok ezzel az utolsó, még hiányzó trófeát is bezsebelték, és három elbukott vb-finálé (1967, 2011, 2013) után hibátlan teljesítménnyel felértek a csúcsra, míg a norvégok a 2017-es döntő után ezúttal is alulmaradtak. A torna gólkirálya Mikkel Hansen lett 72 találattal.

Hasszan Musztafa, az IHF elnöke elmondta, majdnem 900 ezren látták a mérkőzéseket a csarnokokban, ami hatalmas rekord, az eddigi csúcsot még 2007-ből a németországi vb tartotta 750 ezerrel. Ez volt az utolsó világbajnokság, amelyen 24 csapat vett részt, két év múlva Egyiptomban már 32 válogatott fog szerepelni.

A 2019-es férfi kézi-vb végeredménye
1. Dánia
2. Norvégia
3. Franciaország
4. Németország
5. Svédország  
6. Horvátország  
7. Spanyolország  
8. Egyiptom  
9. Brazília 
10. Magyarország 
11. Izland
12. Tunézia
13. Katar
14. Oroszország
15. Macedónia
16. Chile
17. Argentína
18. Szerbia
19. Ausztria
20. Bahrein
21. Szaúd-Arábia
22. Korea
23. Angola
24. Japán 







Kapcsolódó anyagok

Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X