Fekete csütörtök: nem maradt magyar csapat az Európa Ligában


-A A+

Nem jutott tovább egy magyar labdarúgó csapat sem az Európa Liga második selejtezőköréből csütörtökön. Bár előzetesen sem tűntek könnyűnek a magyar csapatok ellenfelei, az első mérkőzések alapján a MOL FC Fehérvár és a Kispest Honvéd FC is bizakodhatott a továbbjutásban. Végül sem nekik, sem a Debreceni VSC csapatának nem sikerült a továbblépés. 

DVSC-Torino

A Debrecen továbbjutása valójában az első mérkőzésen eldőlt, amikor az észak-olasz csapat hazai pályán 3 – 0 arányban legyőzte a vasutas-gárdát. Ennek ellenére telt ház előtt játszották a visszavágót, kitűnő hangulatban ünnepelte a debreceni közönség a Loki hazai fellépését. A nagynevű olaszországi Seria A-s ellenfél nem hagyott kétséget a továbbjutó kiléte felől, és már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert. A második félidőben megszületett ugyan a Debrecen becsületgólja, de végül további két találatot szerezve 4-1-re győzött a torinói bordó alakulat. Összesítésben kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel lépett tovább a Torino FC.

MOL FC Fehérvár – FC Vaduz

Előzetesen a legtöbben magyar továbbjutást vártak ebben a párharcban, azonban ez alkalommal is bebizonyosodott, hogy megváltozott az európai labdarúgás térképe és ma már egy lichtensteini csapat ellen sem mehet biztosra egy magyar „kirakatcsapat”. Különösen az volt elkeserítő magyar szempontból, hogy a két mérkőzés alatt összesen egyszer talált be a székesfehérvári csapat, miután hazai pályán minimális különbségű győzelmet aratott. 

Ellenben a svájci másodosztályban vitézkedő Vaduz hazai pályán előbb kiharcolta a hosszabbítást (1-0), majd a századik percben újabb gólt szerezve a maga javára döntötte a párharcot (2-0). Nem ez volt az első alkalom, hogy a lichtensteiniek magyar csapatot tréfáltak meg, 2006-ban az UEFA Kupában 4-1-es összesítéssel ütötték ki az Újpest csapatát úgy, hogy Budapesten 4-0-ra győztek.

Óvást nyújt be a Honvéd

Amint mi is beszámoltunk, a Kispest botrányos körülmények között esett ki Craiován. Az olténiai csapat otthonában a hosszabbítás utolsó percében előbb agresszív tömegjelenetek játszódtak le a pályán, majd a találkozó játékvezetőjét célozták meg egy hanggránáttal a hazai szurkolók. A bíró nem tudta folytatni a mérkőzést, helyette fél órás várakozást követően a negyedik játékvezető vezette le a hátralévő időt és a tizenegyes-rúgásokat . 

A budapesti csapat honlapján közzétett hivatalos közleményében jelezte, megóvja a találkozót, amelyet véleményük szerint „ilyen körülmények között nem lett volna szabad tovább folytatni”. A mérkőzést megelőző éjszakán egyébként magyar szurkolókat támadtak meg Craiován és a Honvéd játékosainak szállodájánál is hanggránátokat robbantottak a hazai fanatikusok.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, VISSZAVÁGÓK

DEBRECENI VSC–TORINO FC (olasz) 1–4 (0–2)
Gólszerző: Garba (52.), ill. Zaza (25.), Izzo (32.), Belotti (69.), Millico (92.)
Továbbjutott: a Torino, két győzelemmel, 7–1-es összesítéssel.
FC Vaduz (liechtensteini)–Fehérvár FC 2–0 (0–0, 1–0, 2–0) – hosszabbítás után
Gólszerző: M. Gajics (61. – 11-esből), M. Coulibaly (100.)
Kiállítva: Antoniazzi (106., FC Vaduz)
Továbbjutott: az FC Vaduz, 2–1-es összesítéssel.
UNIVERSITATEA CRAIOVA (román)–BUDAPEST HONVÉD 0–0 – 11-esekkel: 3–1
Továbbjutott: az Universitatea Craiova 11-esekkel







EZT OLVASTA MÁR?

X