Erste Liga: küzdelmes győzelmet aratott a Csíkszeredai Sportklub
Rangadót rendeztek a Vákár Lajos Műjégpályán, ahol a Csíkszeredai Sportklub a Dunaújvárosi Acélbikákat fogadta a jégkorong Erste Liga szombati egyetlen összecsapásán. A vendégek egy nappal korábban sima 4–0-s vereséget szenvedtek Gyergyószentmiklóson, de azzal minden csíki szurkoló tisztában volt, hogy ez a meccs más lesz.
A találkozó első percében pedig azonnal fórba kerültek a vendégek, de ezzel nem tudtak mit kezdeni. Öt az öt ellen pedig a Sportklub szórakozta el a helyzeteit, hiszen ezen percekben a vendégek rengeteg korongot eladtak nemcsak a semleges zónában, hanem a saját harmadukban is. Hughson viszont mentette a társakat. A 11. percben pedig már a vezetést is megszerezték: egy távoli Lendák lövésbe Turcotte nyúlt bele remekül. A folytatásban inkább a vendégek alkothattak, köszönhetően újabb két emberelőnyüknek, de Szamankov és a csíki védelem állta a sarat.A második felvonásra Jason Morgan mind a négy sorát átszervezte és így igyekezett hadrendbe küldeni fiait. Ennek oda-vissza hoki lett az eredménye. A hazaiaknál Becze és Rokaly Norbert, míg a túloldalon Mazurek, illetve Subotic alakított ki helyzetet. A 25. percben megkapta első előnyét a hazai csapat, de ebből Somogyi került ziccerbe, ám Szamankov útját állta. Összekapta magát a Sportklub és igyekezett nagyobb nyomást gyakorolni ellenfelére. Ebből egyenlítés lett a vége, de előtte Becze és Fodor a vasat találta el, míg Becze ziccert hibázott. A 31. percben a Sportklub 20-asa már nem tévedett, emberelőnyben, és kilőtte a vinklit. A harmad további felében is inkább a hazai csapat akarata érvényesült, de a vendégek sem hagyták unatkozni Szamankovot. Mindkét kapus remekelt.
A záró felvonás némi tapogatózással indult, majd hazai fórral, de gól nem született. Nem úgy pár perccel később, amikor röpke 29 másodperc alatt a Sportklub kétszer is bevette Hughson kapuját. Előbb Salló hosszú alsóba tartó lövésénél volt tehetetlen a vendégek hálóőre, majd egy kósza korongra Shalla csapott le és szerezte meg a harmadik gólt. Kétgólos előnyének tudatában a Sportklub magabiztosan hokizott a folytatásban és elfojtotta a vendégek kibontakozási lehetőségeit megérdemelten gyűjtve be a három pontot.
Csíkszeredai Sportklub – Dunaújvárosi Acélbikák 3–1 (0–1, 1–0, 2–0)
Gólszerzők: Becze (31.), Salló (45.), Shalla (46.), illetve Turcotte (11.)
Mestermérleg
Jason Morgan, Csíkszeredai Sportklub: „A Gyergyó ellen elszenvedett vereségük miatt rajtuk volt a nyomás, hogy javítsanak és ez ellen kellett felkészülni. Becze gólja nagyon fontos volt, majd a harmadik harmadban a fiúk betartották a meccstervet és igyekeztünk nagyobb nyomást rájuk erőszakolni. Ez sikerült és két lehetőséget kihasználtunk. Makszim, védéseivel, sokat hozzátett a mai győzelemhez, hiszen minőségi gólszerzési lehetőségeik voltak az ellenfélnek. Kulcsfontosságú volt a mai mérkőzésen, hogy a hátrányos védekezésünket nagyszerűen oldottuk meg. Holnap újabb rangadót játszunk az elmúlt időszakban sokat változó Gyergyóval szemben, akik edzőt és játékosokat is cseréltek. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz egy könnyű meccs, amelyre mentálisan megfelelően fel kell készüljünk.”
Miroslav Ihnacak, Dunaújvárosi Acélbikák: „Két harmadon át jól játszottunk és a gólunk mellett voltak még gólszerzési lehetőségeink, amelyeket nem tudtunk kihasználni. A harmadik harmadba több apróbb hibát elkövettünk, amelyekkel a hazai csapat élni tudott és ez döntőnek bizonyult.”
- 33054 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33057 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33057 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33058 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33059 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33060 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni