Jövő kedden tanácskozik az UEFA az európai sorozatokról és az Eb-ről


-A A+

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) honlapján közölte: jövő kedden tanácskoznak arról, miként folytatódjanak az európai bajnokságok, illetve nemzetközi versenysorozatok.

A közlemény szerint a szervezet jövő kedden videokonferencián tárgyal a koronavírus-járvány terjedése miatt kialakult új helyzetről. A beszélgetésen az 55 tagszövetség képviselői, az európai klubok szövetségének igazgatótanácsa, a nemzeti bajnokságok megbízottjai, illetve a játékos-szakszervezet (FIFPro) küldöttei vesznek majd részt.

A megbeszélésen a bajnokságokról, a nemzetközi kupasorozatokról és a nyári, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságról is szó lesz.

Az UEFA a megbeszélések után ad további tájékoztatást a kialakult helyzetről.

A koronavírus-járvány miatt az olasz bajnokság április 3-ig biztosan szünetel, a spanyol bajnokság két soron következő fordulóját elhalasztották, a BL-résztvevő csapatok közül a Juventus és a Real Madrid játékosai karanténban vannak, az Európa-ligában pedig két olasz és spanyol érdekeltségű nyolcaddöntős párharc első mérkőzését nem tudják lejátszani a koronavírus-járvány miatt. A többi bajnokság nagy részét zárt kapuk mögött bonyolítják.

(Címlapfotó: uefa.com)








EZT OLVASTA MÁR?

X