Tenisz: Djokovics bevette Rómát, és 36 Masters-győzelemmel rekorder lett
Novak Djokovics két játszmában, 7:5, 6:3-ra legyőzte az argentin Diego Schwartzmant a római salakpályás ATP 1000-es tenisztorna hétfői döntőjében, így életében – rekordot jelentő – 36. alkalommal nyert Masters-versenyt, ezzel maga mögé utasította a 35 elsőségnél járó Rafael Nadalt – írja a Nemzeti Sport.
Djokovics számára remekül indult a nap, hiszen a 287. hetet kezdte meg a világranglista élén, ezzel lehagyta az örökrangsor második helyén Pete Samprast (286), és már csak a rekorder Roger Federer (310) áll előtte.
A római döntő már kevésbé kezdődött ilyen jól a szerb számára, hiszen hamar dupla brékhátrányba került (0:3), ám fordított, és 5:4-nél fogadóként már játszmalabdája volt – ezzel még nem élt, 6:5-nél azonban ismét elvette az argentin adogatását, így egy szettre került élete ötödik római tornagyőzelmétől (7:5).
Djokovics a második felvonásban is elveszítette az első adogatását, de azonnal egyenlített, majd miután 4:3-nál semmire brékelte Schwartzmant, adogatóként lezárta a mérkőzést, amely 1 óra 53 percig tartott.
High Five @DjokerNole clinches his fifth title in Rome
— ATP Tour (@atptour) September 21, 2020
: @TennisTV | #IBI20pic.twitter.com/6aIUOszsQE
Novak Djokovics ötödször nyerte meg a római 1000-es versenyt, melynek 33 évesen a legidősebb győztese lett az open érában. Minden Masters-tornát figyelembe véve a szerb kiválóság már 36. alkalommal diadalmaskodott, ezzel lehagyta a 35 elsőséget számláló Rafael Nadalt. (Az örökrangsor harmadik helyén Roger Federer áll 28 Masters-sikerrel.)
- 33023 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33025 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33026 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33027 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33028 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33028 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni