Roland Garros: megvédheti tavaly szerzett trófeáját a Babos-Mladenovic páros


-A A+

Egy végletekig kiélezett küzdelemben jutott be a Roland Garros női párosának döntőjébe az első helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros, amely a péntek délutáni elődöntőben 6-2, 4-6, 7-5-re legyőzte  a Barbora Krejcíková, Katerina Siniaková duót.

A három szettes, 2 és fél órás összecsapás vége az idege harcává alakult, hiszen 6-5-ös francia-magyar vezetésnél a csehek adogatásánál egy tíz perces gameben a hatodik meccslabdájukat tudták csak értékesíteni Babosék.

Pedig elég simán indult. Az első játszmában 2-1-es állásnál brékelt először a címvédő páros, de a csehek azonnal visszabrékeltek. Majd 3-2-nél ismét előredugák az orrukat Babosék, és innen már nem volt megállás, az első szettet 6-2-re vitték.

A második játszma is ideálisan indult, hiszen Babos megnyert adogatójátéka után sikerült brékelniük Krejcíkovát és 2-0-ra vezettek. Ekkor azonban hátradöltek, és ennek megfizették az árát, hiszen a cseh duó visszajött és 6-4-re megnyerte a második szettet.

A harmadik játszma elején 2-2-ig fej fej mellett mentek a felek, viszont szembetűnő volt, hogy míg Babos és Mladenovic vért izzadt adogatójátéka megnyeréséért, addig a csehek könnyedén hozták a magukék. Az ötödik game-ban, Babos adogatásánál a csehek brékelni tudtak, viszont következő játékban egy lélektanilag is fontos pillanatban a a játékvezető Mladenovicék javára döntött egy vitatott helyzetben. Ezen annyira kiakadt Krejcíková, hogy a következő labdamenetet is elvesztette és Babosék visszajöttek a játékba. 3-3

Következhetett a végjáték, a lányok adogatójátéka egyre magabiztosabb lett, így a következő 5 gameben nem történt fordulat. 6-5-én Siniaková szerválhatott, és a cseh duó gyengébbik láncszemének adogatásán Babosék eltondtották az első öt meccslabdájukat. A hatodikat már értékesítették, és szombaton megvédhetik tavaly elhódított trófeájukat.

Döntőbeli ellenfelük a Guarachi, Krawczyk (chilei, amerikai, 14.)–Melichar Swiatek (amerikai, lengyel) mérkőzés győztese lesz.

Roland Garros, női páros, elődöntő
Babos Tímea, Kristina Mladenovic–Barbora Krejcíková, Katerina Siniaková 6-2, 4-6, 7-5

 








EZT OLVASTA MÁR?

X