Liga 1: aradi pontszerzés a szakadó szebeni esőben
Az első osztályú labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának vasárnap kora esti meccsén az UTA 1–1-es döntetlent játszott Nagyszebenben az FC Hermannstadt vendégeként.
A koronavírus-fertőzések, eltiltások és sérülések miatt hét alapemberüket nélkülöző aradiak számára nem indult jól a meccs, hiszen a szebeniek már a meccs elején szöglethez jutottak, a beívelt labdát pedig Bright Addae olyan jól fejelte meg szorult helyzetben, hogy az a jobb oldali kapufáról a gólvonalon túlról pattant.
Szünetig sok érdemleges esemény nem történt, küzdelmes mezőnyjáték zajlott szászföldi csapat és az újonc aradi egylet között.
Térfélcsere után határozottabban léptek pályára Bálint László vezetőedző tanítványai: az UTA többet birtokolta a labdát, a ritka szebeni akciókat meghiúsította, próbált támadást építeni, de a szakadó esőben felázott pálya nem kedvezett a kombinatív játéknak.
A vendégek számára a várva várt egyenlítés negyed órával a lefújás előtt jött el, amikor is szabadrúgáshoz jutottak a szebeni kaputól 18-19 méterre, és Hora a sorfal felett remekül csavarta a labdát a kapu bal oldalába. Ezt követően a Hermannstadt megpróbált magasabb fokozatba kapcsolni, de nem jött össze a győztes gól, így végül is igazságos döntetlen született.A következő fordulóban az UTA a Chindiát látja vendégül, a Hermannstadt pedig a FCSB vendége lesz.
További eredmények:
Kolozsvári CFR–FC Botoşani 2–1
FC Argeş–Astra Giurgiu 1–0
Chindia Târgoviște–Medgyesi Gaz Metan 1–0
Poli Iași–Sepsi OSK 1–4
Dinamo–Universitatea Craiova 0–1
FC Voluntari–Viitorul (hétfő, 18.00)
Academica Clinceni–FCSB (hétfő, 21.00)
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni