Eb-pótselejtezők: nyolc csapat van még versenyben a kiadó négy helyért


-A A+

Nyolc csapat, köztük a magyar válogatott küzd a maradék négy helyért a jövő nyárra halasztott labdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőjében, amelynek csütörtökön rendezik a döntőit.

Románia és Írország elődöntős búcsúja után a mezőnyben két társházigazda, Magyarország és Skócia maradt, valamint két potenciális újonc szerepel, de harmadikként ott van Szerbia is, amely önálló országként még nem vett részt a kontinensviadalon, csak korábban Jugoszláviaként. Újonc biztosan kijut a kontinensviadalra, ugyanis az éppen egymással találkozó Georgia és Észak-Macedónia egyaránt lemaradt az eddigi összes Eb-ről.

Korábban az Eb-pótselejtezők oda-visszavágós párharcok voltak - a magyar csapat a négy évvel ezelőtti tornára a norvégok legyőzésével jutott ki -, azonban a Nemzetek Ligája bevezetésével ennek rendszerét megváltoztatták, így ezúttal két egymeccses párharcot kell nyerni a részvételhez. Az új sorozat végeredménye alapján divíziónként az a legjobb négy válogatott került be a 16 csapatos mezőnybe, amely nem jutott ki a selejtezőkről. Mivel az élvonalat jelentő A osztályból csupán egyetlen gárda, az izlandi maradt le az Eb-ről, így azt három C divíziós gárdával, köztük a magyarral töltötték fel.

A pótselejtező elődöntőit és fináléit is márciusban rendezték volna, de a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani, így az elődöntőket végül októberben pótolták, a finálékra pedig csütörtökön kerül sor.

Az Európa-bajnokságnak 2021. június 11. és július 11. között Amszterdam, Baku, Bilbao, Bukarest, Budapest, Koppenhága, Dublin, Glasgow, London, München, Róma és Szentpétervár ad otthont. A magyar fővárosban három csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntő lesz. Ha Marco Rossi szövetségi kapitány válogatottja kijut, akkor a világbajnok franciákat és a címvédő portugálokat fogadhatja hazai pályán, illetve a németek vendége lesz még a csoportjában.

Az Eb-pótselejtezők csütörtöki programja:
A divízió: Magyarország-Izland, Puskás Aréna 21.45
B divízió: Észak-Írország - Szlovákia, Belfast 21.45
C divízió: Szerbia-Skócia, Belgrád 21.45
D divízió: Georgia - Észak-Macedónia, Tbiliszi 19.00







EZT OLVASTA MÁR?

X