A svájci második vonalban szereplő FC Zürich hazai pályán is döntetlent játszott a Steaua labdarúgócsapatával.
A magyar jégkorong-válogatott 2–1-re legyőzte a lengyel csapatot a Tüskecsarnokban zajló felkészülési torna első, csütörtöki játéknapján. A hazaiak győztes gólját a Csíkszeredában született Sofron István jegyezte.
Bernd Storck szövetségi kapitány 28 játékost, köztük négy újoncot hívott be az Andorra elleni világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
A riói olimpia román küldöttségének éremszerzői csütörtökön átvehették Bukarestben a kiemelkedő eredményekért járó gépkocsikat.
Angol lapértesülések szerint a Liverpool FC meghatározta Philippe Coutinho kivásárlási árát.
Elveszítette állását Carmen Amariei, aki 2014 decemberétől vezette a Kolozsvári Universitatea női kézilabdacsapatának edzői stábját. Egyelőre nem tudni, hogy ki lesz az utód, a klub közleménye szerint hamarosan kinevezik az új trénert.
Kassai Viktor játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékvezetői bizottságok értékelése számít igazán.
Nem riasztotta el a sportcsarnokokban tapasztalt magyarellenes hangulat a Román Kosárlabda Szövetséget (FRB) attól, hogy Magyarországot válassza partnerének, így a házigazda Románia mellett a magyar válogatott is pályára lép a 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában.
Borította a papírformát Románia férfi kézilabda-válogatottja a 2018-as Európa-bajnokság kettes selejtezőcsoportjában.
Pierre-Emerick Aubameyang váratlanul kikerült a Borussia Dortmund keretéből, a német csapat viszont nélküle is beverekedte magát a labdarúgó Bajnokok Ligája kiesés szakaszába.
Öt évvel ezelőtt tartotta első edzését a Dribli Erdélyi Gyerekfoci Klub. Akkor az Apáczai tornatermében öt gyermek képzésével indult az egyesület tevékenysége, azóta több mint 400 gyermek fordult meg a Dribliben.
Amint azt a Maszol elsőként írta meg, a Nagyszebeni CSU–Kolozsvári U-BT férfi kosárlabda mérkőzésen a hazai ultrák magyargyalázó rigmusokat skandáltak Török Rolland felé. A pár másodpercig tartó nacionalista kilengés fölött nem hunyt szemet a Román Kosárlabda Szövetség (FRB), 500 eurós büntetéssel sújtotta a nagyszebeni klubot.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség közétette honlapján azoknak a trénereknek a listáját, akik esélyesek elhódítani az év edzője díjat.
A női kosárlabda-bajnokság múlt heti rangadóján elhangzott magyarellenes skandálásoknak várhatóan lesznek következményei. Rusz István, a Sepsi SIC menedzsere a Maszolnak azt mondta, a szövetségnek kötelessége megbüntetni a mérkőzést rendező klubot.
Négy gyergyószentmiklósi hegymászó egy - a Kancsendzönga csúcs lábánál álló - buddhista kolostorban emléktáblát állított a hegyen 2013-ban elhunyt Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászónak - írta szerdai számában a Krónika napilap.
A román asztalitenisz-válogatott vezére volt Szőcs Hunor a csehek elleni Eb-selejtezős párharcban. A Werder Bremen Sport Verein versenyzője két győzelmet tett le az asztalra.
Az Atlético Madrid és a Bayern München mellett az Arsenal és a Paris Saint-Germain is ott lesz a nyolcaddöntőben. A Manchester City visszavágott a Barcelonának, Kassai Viktor többször is melléfogott.
A magyar jégkorong-válogatott 5:1-re kikapott az Európában játszó kanadaiakból összeállított csapattól a Tüskecsarnokban rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Babos Tímea is indulhat a női teniszezők évzáró versenyén, a kínai Csuhajban zajló Bajnokok Tornáján, ugyanis nem sokkal a keddi rajt előtt a spanyol Carla Suarez-Navarro visszalépett.
Rövidre sikerült Novak Djokovics és Nenad Zimonjics menetelése a párizsi ATP-torna páros kiírásában. A szerb duó már az első körben kikapott az Adrian Mannarino–Quentin Halys francia kettőstől.