Párizsi merényletek: „Szó sincs az Eb-rendezés lemondásáról”


-A A+

Patrick Kanner francia sportminiszter kizárta, hogy Franciaország lemondaná a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság megrendezését. 

A sporttárca vezetője a pénteki párizsi merényletek egyik helyszínénél, a Stade de France-ban tett látogatása alkalmával hangsúlyozta ezt kedden, egy nappal azután, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megerősítette: az eredeti terveknek megfelelően Franciaország rendezheti a jövő évi Eb-t.

„A megélt események miatt megerősített, maximális biztonság mellett fog lezajlani az Európa bajnokság. Szó sincs arról, hogy leállítsuk ezt a nagyszerű népünnepélyt” – nyilatkozta Patrick Kanner a sajtó képviselőinek. „A sportnak semmilyen esetben nem szabhat gátat a terrorizmus” – szögezte le.

A miniszter egyúttal arra biztatta a szurkolókat, hogy ne féljenek. „Bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk biztonságossá tenni stadionjainkat, és a tanulságok levonásával még messzebb is megyünk” – utalt arra, hogy pénteken a terroristák a biztonsági emberek lélekjelenlétének köszönhetően nem jutottak be a Stade de France-ba – ahol a francia és a német válogatott mérkőzött egymással –, így annak környezetében robbantottak.

A pánikot elkerülendő, a találkozót nem szakították félbe, a 80 ezer néző kiengedése pedig szervezetten, nyugodt körülmények között zajlott. A sportminiszter Heysel-típusú pánik kialakulásának lehetőségéről beszélt, utalva ezzel az 1985-ös brüsszeli Liverpool–Juventus BEK-döntő előtti eseményekre, amikor a szurkolói összecsapás nyomán leszakadt a lelátó egy része, majd többeket agyontapostak.

Emlékeztetett rá: csak a vizsgálatok deríthetnek fényt arra, hogy pénteken „a terroristák megpróbáltak-e bejutni a stadionba”, de szerinte az ember nem járkál „három hatalmas bombával a testén csak azért, hogy elszigetelten felrobbantsa magát”.

„A lehető legtöbb franciát le akarták mészárolni” – vélekedett Patrick Kanner, aki maga is ott volt a lelátón. Hozzá kapcsolódva Christiane Taubira igazságügy-miniszter a dolgok csodálatos alakulásának nevezte, hogy sikerült elkerülni a mészárlást, és a robbantó dzsihadisták mellett csak egy áldozat volt a stadionnál.

Az Eb-t jövőre június 10-e és július 10-e között rendezik tíz stadionban, Lille-ben, Lensban, Párizsban, Saint-Denis-ben, Saint-Étienne-ben, Lyonban, Bordeaux-ban, Toulouse-ban, Marseille-ben és Nizzában.








EZT OLVASTA MÁR?

X