Aus. Open: elmaradt az újabb bravúr, Babos simán kikapott


-A A+

Mindössze 67 percig tartott Babos Tímea idei második főtáblás mérkőzése az Australian Openen, miután két sima szettben (6:3, 6:3) kikapott a 12. helyen kiemelt, 18 éves svájci Belinda Bencictől.

Babos megnyert szervajátékával indult a találkozó, ám a következő adogatását elbukta, így Bencic lépéselőnybe került, amellyel aztán élni is tudott. Rövid labdamenetek következtek, majd a svájci 5:3-as vezetésénél egy brékkel tudta lezárni a félórás szettet.

A második játszmában Babos a második szervajátékát veszítette el – a magyar három bréklabdát még hárított, a negyediket már nem tudta –, így lett 3:1 Bencicnek. A magyar összekapta magát, hozta a következő két adogatását, igaz, utóbbinál svájci ellenfele már mérkőzéslabdához is jutott. Babos azonban hárított, feljött 3:5-re, többre azonban nem jutott. Bencic a mérkőzésért adogatott, két mérkőzéslabdához jutott, amiből az elsőt kihasználta.

„Sajnos ma nem ment úgy a játék, ahogyan szerettem volna. Ez most nem sikerült. Végig próbáltam valamit kitalálni, de nem játszottam jól. Ez érezhető volt... Ma nem működött se a szerva, se a tenyeres, sőt még a mozgásom sem volt valami acélos. Sajnálom, hogy így alakult. A taktika meglett volna, de nem tudtam megvalósítani. Ez egy ilyen nap volt... Lehet belőle tanulni. Nyilván most még elkeseredett vagyok, mert úgy éreztem, az utóbbi időben jól ment a játék. Ma viszont nem volt jó. Most még nehéz, remélem, a következő napokban jobb lesz majd a hangulatom. De nem szabad elfelejteni az elmúlt heteket, hónapokat, amikor jól játszottam. Dolgozni kell és csinálni tovább!” – nyilatkozta a magyar játékos a babostimea.hu-nak. 

A nőknél első Serena Williams 62 percet töltött a pályán, a két könnyen megnyert szettben négyszer vette el ellenfele, a tajvani Hszie Szu-vej adogatását.

A férfiaknál Roger Federer 1:34 óra alatt gyűrte le Alekszandr Dolgopolovot. A három szett közül a 45 percig tartó második volt szoros, abban 5:5 után tudott brékelni a svájci klasszis. Ennyi elég is volt, hogy utána a saját szervajátékával lezárja a szettet. Az első játszmában szintén elég volt egy brék – Federer 3:2-es vezetése után –, a harmadikban azonban már háromszor is összejött. Dolgopolov akkor talán már kevésbé hitt magában, de azért két mérkőzéslabdát még hárított. Igaz, a saját szervajátékában.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (44 000 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, FELSŐ ÁG, 2. FORDULÓ

  • Delbonis (argentin)–Olivo (argentin) 7:6, 3:6, 6:7, 7:5, 6:2
  • Nisikori (japán, 7.)–Krajicek (amerikai) 6:3, 7:6, 6:3
  • Federer (svájci, 3.)–Dolgopolov (ukrán) 6:3, 7:5, 6:1
  • Thiem (osztrák, 19.)–Almagro (spanyol) 6:3, 6:1, 6:3
  • Goffin (belga, 15.)–Dzumhur (bosnyák) 6:4, 0:6, 6:4, 6:2
  • Bautista-Agut (spanyol, 24.)–Lajovics (szerb) 4:6, 6:2, 4:6, 6:2, 6:1
  • Berdych (cseh, 6.)–Basic (bosnyák) 6:4, 6:0, 6:3

NŐI EGYES, FELSŐ ÁG, 2. FORDULÓ

  • S. Williams (amerikai, 1.)–Hszie Szu-vej (tajvani) 6:1, 6:2
  • Kaszatkina (orosz)–Konjuh (horvát) 6:4, 6:3
  • Bencic (svájci, 12.)–Babos (magyar) 6:3, 6:3
  • K. Bondarenko (ukrán)–Kuznyecova (orosz, 23.) 6:1, 7:5
  • Davis (amerikai)–Rybariková (szlovák) 7:6-nál Rybariková feladta
  • Sarapova (orosz, 5.)–Szasznovics (fehérorosz) 6:2, 6:1
  • Friedsam (német)–Vang Csiang (kínai) 6:3, 6:4
  • Vinci (olasz)–Falconi (amerikai) 6:2, 6:3







EZT OLVASTA MÁR?

X