Fed Kupa: Niculescu meccslabdákat rontott, Románia kiesett a világcsoportból


-A A+

Kiesett a világcsoportból a román női tenisz Fed Kupa válogatott azzal, hogy Simona Halep után Monica Niculescu is elvesztette vasárnapi mérkőzését. Pedig olyan jól kezdődött a mérkőzés, az első szettet 6-0-ra nyerte, a másodikban pedig két meccslabdája is volt. A mindent eldöntő harmadik szett a brékekről szólt - összesen nyolcszor vették el egymás adogatását a játékosok.

Monica Niculescu játékát már nagyon jól ismeri a kolozsvári közönség, a román lány a tenyerest szinte kizárólag csak nyesi, a fonákot pedig szinte kizárólag csak üti. Játéka ebből a szempontból kiszámítható, viszont iszonyatos intenzitású lábmunkájával a legtámadóbb szellemű ellenfelét is gyakran hibázni kényszeríti.

Ennek lehettünk tanúi a Petkovic elleni mérkőzés első szettjében is, ahol a német lány hiába „ütött lyukat” a kolozsvári pálya salakjába, a labda a legtöbbször visszajött. A nézők szurkolásának intenzitása talán még a Halep-Kerber mérkőzésen tapasztalt szintet is meghaladta, a 7300 néző buzdítása láthatóan szárnyakat adott Niculescunak, háromszor elvette Petkovic szerváját, ami mellé a sajátját is ugyanannyiszor megnyerte és hihetetlennek tűnő 6-0-val félóra után megnyerte az első szettet.

A második szett másféle izgalmakat tartogatott, Petkovic összekapta magát és először tudta előbb saját, majd ellenfele adogatását is megnyerni. A német már 4-1-re is vezetett, amikor Niculescu „feltámadt” és egyenlített 4-4-re. A következő két gémben mindkét fél hozta adogatását, viszont a 11. játszmában, 5-5-ös állásnál Niculescu átvette a vezetést. Saját adogatásán két meccslabdája is volt a román lánynak, amiket Petkovic hárítani tudott és a rövidítést 7-1-re megnyerve egyenlített.

A harmadik szett az elvesztett adogatójátékokról szólt, az első hét játszma közül az épp szerváló játékos egyetlent sem tudott megnyerni. Ritmust először Petkovic tudott váltani, aki a nyolcadik gémben megnyerte adogatását. 3-5-nél Niculescu a meccsben maradásért szerválhatott.

Petkovic újabb brékjével megnyerte a szettet, meccset és a Románia-Németország összecsapást is.

A németek így jövőre is a Világcsoportban szerepelhetnek, a románok pedig kiestek a másodosztályba.

Eredmény

  • Monica Niculescu-Andrea Petkovic 6-0, 6-7 (1-7), 3-6







EZT OLVASTA MÁR?

X