Két évig eltiltották a Nemzeti Vágtáról a doppingoló gyergyószárhegyieket
A Székely Vágtán Gyergyószárhegy színében versenyző Fazakas Géza - a 2015. évi Székely Vágta nyertese - által lovagolt Gamma nevű lóból vett doppingminta pozitívnak bizonyult, közlik a www.vagta.hu oldalon a Nemzeti Vágta szervezői, akik egy ideig lovast, lovat és települést is eltiltották a budapesti rendezvényen való versenyzéstől.
Mivel a maksai Óriáspince tetőn megszervezett lovas verseny a budapesti Nemzeti Vágta hivatalos előfutama volt, a doppingvétség miatt Fazakas Gézát és Gamma lovát 2016-ban és 2017-ben eltiltották a versenyzéstől, de idén Gyergyószárhegy sem vehet részt a szeptember 16-18 között a budapesti Hősök terén sorra kerülő lovas rendezvényen.
Mint arról beszámoltunk, a múlt hónapban megszervezett Székely Vágtán közel 30 település lovasa állt rajthoz. A Székely Vágta döntőjét kétszer is el kellett indítani, mivel az első próbálkozáskor a tavalyi győztes, Fazakas Géza vágta közben leesett Gamma nevű lováról. A futam ismétlésében a gyergyószárhegyi versenyző már nem ált rajthoz.
A döntőt a Lemhényt képviselő - 2014-ben is győztes - Zsigmond János, Timpex Amata nevű lovával nyerte meg. Második lett a rétyi Fazakas János és Csillag nevű lova, a harmadik helyezett pedig a Mikóújfalut képviselő Tóth Barna és My Mission nevű lova. Ők hárman-, és a Székely Vágtát szervező Sepsiszentgyörgy vesz részt szeptemberben a budapesti Nemzeti Vágtán.
- 33241 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33244 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33244 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33245 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33246 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33247 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni