Hoki: csúnyán kikapott a Sportklub a Jegesmedvéktől is


-A A+

Nagy bravúrra lett volna szüksége a Csíkszeredai Sportklubnak ahhoz, hogy hétfő este pontokat tudjon rabolni a jégkorong MOL Liga címvédőjétől a DVTK Jegesmedvéktől.

A klub sajtóirodájának beszámolója szerint első percek játéka bizakodásra adott okot, bár Tóth Adrián az első percekben szólót rontott. Utána viszont a Sportklub játszott jobban Farkas két ordító helyzetet is kihagyott, másodikra a vasat törte el. Ezt követően pedig Péter botjába maradt a gólszerzés, majd a semmiből szerezte meg a vezetést a DVTK. Magosi lövését Onodi bevédte. A hazaiak kálváriája folytatódott: öt perc alatt újabb két könnyen elkerülhető gólt kaptak a kék-fehérek, amelynek köszönhetően megtörtek.

A második harmadra a vendég alakulat jött ki határozottabban, sokkal többet korcsolyáztak, a korongszerzéseknél pedig rendre erőszakosabbak voltak. Ez oda vezetett, hogy a 29. percben megszerezték a megnyugtató negyedik gólt is. A Sportklub igyekezett nem feladni és ezt Moldován gólja is jelezte, de hiába erőlködött tovább a hazai csapat nem sikerült további gólt szerezni. A harmad fénypontját Hajós Roland és Molnár Zsombor bunyója jelentette.

Az utolsó felvonásra nagyon rosszul jött ki a csíki csapat. Fölösleges kiállításokat szedett össze, amelyeket büntetett a DVTK. Előbb Sági szerezte meg a mesterhármast, majd Miskolczi is feliratkozott a góllövő listára lezárva a mérkőzést.

A Sportklub csütörtökön és péntek a Galaci Dunareát fogadja, amely úgy a MOL Ligába, mint a román bajnokságba is bele fog számítani. Talán az utolsó esélyek egyike lesz, hogy elkezdjék a felzárkózást.

Eredmény

  • Csíkszeredai Sportklub–DVTK Jegesmedvék 1–6 (0–3, 1–1, 0–2)
  • gól: Moldován (36.), illetve Magosi (10.), Galanisz (13.), Sági (16., 29., 45.), Miskolczi (45.)

MOL Liga: feszült hangulatú meccs, kötelező brassói siker

Mestermérleg

Tom McCarthy, Csíkszeredai Sportklub: „Három lövésből három gólt kaptunk. Nem védtük a saját zónánkat, nagy teret hagytunk nekik a harmadunkban és fizikailag sem vettük fel a versenyt. Hagytuk, hogy lekorcsolyázzanak. Folyamatosan elkövetjük ugyanazokat a hibákat, nincs folytonosság a játékunkban. Ma sokkal több fizikális játékra lett volna szükségünk egy ilyen sokat korcsolyázó csapat ellen.”

Bradley Douglas, DVTK Jegesmedvék: „Hat nap alatt ez volt a negyedik meccsünk és egyáltalán nem volt könnyű. Csapatként játszottunk és csapatként értük el ezt a diadalt. Kiemelném az előnyös játékunkat, Sági játékát, illetve Adorján hatékonyságát, hiszen ezek együttese is kellett a diadalhoz.”








EZT OLVASTA MÁR?

X