MOL Liga: feszült hangulatú meccs, kötelező brassói siker


-A A+

Megszakításokkal teli, több végleges kiállítást hozó meccsen győzött a Brassói Corona jégkorongcsapata a MOL Liga alapszakaszának hétfői játéknapján. Három egymást követő vereség után a brassóiak a HK Beográd ellen tudtak nyerni a nemzetközi bajnokságban.

Vasárnap a DVTK Jegesmedvékkel szemben rendkívül fegyelmezetten játszott az erdélyi csapat, amely egyszer sem került emberhátrányba. A hétfői mérkőzésen már záporoztak a kiállítások, a két csapatnak összesen 172 percnyi büntetést osztottak ki a játékvezetők. A hazaiaknál Rory Rawlyk és Molnár Zsolt, míg a vendégektől Dimitrije Filipovics, valamint Dominik Crnogorac kapott végleges fegyelmi büntetést.

A mérkőzés sokáig szoros volt, az esélyesebbnek tartott Brassói Corona csak az utolsó harmadban szerezte meg a vezetést, igaz, a végén Martin Lacroix vezetőedzőnek nem kellett izgulnia, Bors Huba, Mihály Árpád (2x), valamint az utolsó percben Tomás Klempa is betalált, utóbbi az üres kapuba.

Christer Dreberg, a belgrádiak svéd szakvezetője egyáltalán nem volt elégedett a Csomortáni Zsolt, Csata Attila játékvezetői páros teljesítményével: „Az első két harmadban nagyon magas színvonalú meccset láthattunk, de a bírók mindent elrontottak. A meccs nagyon szoros volt, a végeredményt nagyban befolyásolták a kiállítások. Úgy vélem, egy meccset a játékosoknak kellene eldönteni és nem a bíróknak. Sok ítélettel nem értek egyet, és most nem csak a saját büntetéseinkről beszélek” – fejtette ki Christer Dreberg.

A brassóiakat irányító Martin Lacroix meccs utáni nyilatkozatában két játékosát külön megdicsérte: „Sok idő telt el, amíg megszereztük a vezetést, nehéz dolgunk volt, az 5–2-es végeredmény nem a valós képet mutatja a játékról. A jégen mindenki ingerült volt, ami rengeteg büntetést eredményezett. Megdolgoztunk a győzelemért. Bors Huba meggyőzően játszott idei első mérkőzésén, szeretnék gratulálni a góljáért. Ugyanakkor Jemilianenkónak is jár a dicséret, ő is jól szerepelt.”

Csúnyán kikapott a Sportklub a Jegesmedvéktől is.

Jégkorong MOL Liga, alapszakasz
Hétfői eredmény

  • Brassói Corona–HK Beograd 5–2 (1–1, 0–0, 4–1)
  • ​gól: Rory Rawlyk (18.), Bors Huba (44.), Mihály Árpád (51., 57.), Tomás Klempa (60.), ill. David Arvay (14.), Nikola Kerezovics (59.) kapura lövések aránya: 38–41 kiállítások: 84–86 perc.







EZT OLVASTA MÁR?

X