Sport

  • Liga 1: szerdán eldől a kiesők, csütörtökön pedig a bajnok kiléte

    Szerda estére ismertté válik a labdarúgó Liga 1 alsóházának sorrendje, ugyanis a bajnokság utolsó fordulójának nyitónapján rendezett négy mérkőzésen olyan alakulatok érdekeltek, amelyek matematikailag már kiestek, illetve élet-halál harcot vívnak a bennmaradásért.

  • Letartóztatták Jack Warnert, a FIFA volt alelnökét

    Őrizetbe vették a FIFA korrupcióval vádolt korábbi alelnökét, a trinidadi Jack Warnert is.

  • A Sevilla Varsóban megvédte EL-címét (GALÉRIA)

    A Sevilla 3-2-re verte a Dnyipro Dnyipropetrovszkot a labdarúgó Európa Liga varsói döntőjében, ezzel megvédve tavalyi címét.

  • FIFA-botrány: megszólalt Joseph Blatter is

    Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke üdvözli azt az amerikai és svájci hatóságok által vezetett nyomozást, amely a korrupcióval gyanúsított FIFA-tagok ellen irányul. Közben 11 FIFA-tag munkáját ideiglenes felfüggesztették.

  • Korán elvérzett Simona Halep Roland Garrosban

    A harmadik helyen kiemelt, tavaly döntős Simona Halep nagy meglepetésre már a második fordulóban kiesett a francia nyílt teniszbajnokságon, miután két játszmában kikapott a horvát Mirjana Lucic-Baronitól.

  • Elhalasztaná a FIFA-elnökválasztást az UEFA

    A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) péntekre kiírt elnökválasztó, tisztújító kongresszusának elhalasztására szólított fel az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) azt követően, hogy az amerikai hatóságok kérésére szerdán, Zürichben letartóztatták a FIFA hét tisztviselőjét korrupció gyanújával.

  • A 2010-es dél-afrikai világbajnokságot is megbundázhatták

    A magas rangú FIFA-illetékesek több száz millió dollár kenőpénzt fogadtak el több mint 20 éven keresztül, hogy így befolyásolják a világbajnokságok helyszínét és manipulálják a szavazásokat - állítja a BBC amerikai ügyészekre hivatkozva.

  • Európa Liga: a West Ham indulhat a fair play-ranglista alapján

    A fair play-ranglista alapján az angol élvonalból a West Ham United indulhat a labdarúgó Európa Liga 2015/16-os szezonjában.

  • BRÉKING: letartóztattak több magasrangú FIFA-vezetőt

    A svájci hatóságok szerdán hajnalban letartóztattak több magasrangú FIFA-vezetőt, és megkezdték a kiadatási eljárást az Egyesült Államoknak, ahol korrupcióval vádolják őket - adta hírül több hírportál a The New York Times információját.

  • Döntetlennel zárult Nagybánya „különmeccse” a fővárossal

    Döntetlennel zárult Nagybánya „különmeccse” a fővárossal, ugyanis kedden előbb a HCM elvesztette a női, a Minaur pedig megnyerte a férfi kézilabda bajnoki döntőt.

  • El: a Sevilla a rekordra, a Dnipro az első sikerére hajt

    A Sevilla története során második alkalommal védheti meg címét a második számú európai kupasorozatban, míg a Dnipro első nemzetközi sikerét arathatja a labdarúgó Európa-liga szerdai fináléjában, amelyet a varsói Nemzeti Stadionban rendeznek szerda este 21.45-től.

  • Roland Garros: csillagászati magasságokba jutott Nadal mérlege

    Magabiztos sikerrel kezdett a címvédő, kilencszeres győztes Rafael Nadal a 2015-ös Roland Garroson. A korábbi világelső spanyol klasszis a szabadkártyával induló Quentin Halys ellen 1 óra 50 perc alatt, 6:3, 6:3, 6:4-re nyert, így 67–1-re javította mérlegét a Francia Nemzetközi teniszbajnokságon. Novak Djokovics kicsit jobban megizzadt, honfitársa, Jelena Jankovics pedig kiesett.


     

  • Hosszú visszautasította a doppingvádakat, perelni készül

    Soha nem szedtem teljesítménynövelő szereket, és szentül vallom, nincs az a pénz, hírnév, nincs az a győzelem, ami visszaigazolná: megérte eladni a lelkemet - jelentette ki Hosszú Katinka úszó. A háromszoros világbajnok a Swimming World Magazine internetes oldalán múlt szerdán megjelent doppingvádakra reagálva egy ügyvédei által jóváhagyott nyilatkozatot olvasott fel keddi sajtótájékoztatóján jelentős médiaérdeklődés mellett.

  • Dicséri a román szövetség a székelyudvarhelyi csapatépítést

    Példaértékűnek tartja Alexandru Dedu, a Román Kézilabda Szövetség (FRH) elnöke azt következetes építkezést, amellyel a Székelyudvarhelyi Kézilabda Club (SZKC) egy évtized alatt oda jutott, hogy idén megnyerte a Challenge Kupát.

     

  • Carlo Ancelottit menesztették a Real Madridtól

    Távozik posztjáról Carlo Ancelotti, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője.

  • Újabb labdarúgó halt meg a pályán (VIDEÓ)

    Cristian Gomez az argentin másodosztályban lett rosszul a pályán, életét már nem tudták megmenteni.

  • Csütörtökön dől el a bajnoki cím a Liga 1-ben

    A Liga 1 utolsó fordulójában dől el a román bajnoki cím, miután vasárnap a Steaua 2-0-ra verte az FC Botoșani-t és egy ponttal megelőzte a tabellán a Giurgiuban 3-1-es vereséget elszenvedő marosvásárhelyi ASA-t.

  • Challenge-kupa győztes a székelyudvarhelyi KC

    Hét góllal, 32–25-re nyert vasárnap este a Székelyudvarhelyi KC a portugál Liberty Seguros ABC Braga ellen, s ezzel elhódította Challenge-kupát.

  • Roland Garros: Halepnek meg kellett küzdenie a továbbjutásért

    Simona Halep két szoros játszmában (7-5, 6-4) kerekedett felül vasárnap az orosz Jevgenyije Rogyinán a Francia nemzetközi teniszbajnokságban játszott első mérkőzésén.

  • F1: ajándékba kapta a győzelmét Rosberg Monacóban

    Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat, elsősorban annak köszönhetően, hogy a hajrában másképp taktikázott, mint csapattársa, a harmadikként célba érő, címvédő brit Lewis Hamilton.