Sport

  • Könnyek között búcsúzott a bajnok Barcelonától Xavi

    A katalánoknál utoljára lépett pályára Xavi, a klub élő legendája, akitől fantasztikus koreográfiával búcsúztak az örökké hálás Barca-drukkerek.

  • Menedzsere szerint javul Schumacher állapota

    Jó hírekkel szolgált Sabine Kehm, Michael Schumacher sajtósa pénteken, a Bildnek ugyanis elmondta, tovább javult a 2013 decemberében síbalesetben súlyos fejsérüléseket szenvedő hétszeres világbajnok állapota.

  • Negyvennégy évesen elhunyt az olasz olimpikon

    Hosszú betegség után csütörtökön elhunyt Annarita Sidoti világ- és Európa-bajnok gyalogló.

  • Szombat délelőtt rajtol a X. Tour de Tur

    Szombat délelőtt 9 óra után rajtol a régió legnagyobb és egyben legnépszerűbb bicikliversenye, a Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), a Pro Racens és a Multisalva rendezte Tour de Túr.

  • Visszakapta pontjait a TAS-tól a Kolozsvári CFR

    Visszadta a Nemzetközi Sportdöntő Bíróság (TAS) a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgócsapatnak a román szakszövetség fegyelmi bizottsága által elvett 24 pontot. A pénteki lausanne-i döntéssel a fellegvári alakulat feljött a tabella 3. helyére és elhárult a kiesés, totális csőd veszélye. 

  • Doppingolással vádolja egy amerikai szaklap Hosszú Katinkát

    Hosszú Katinkát, akit 2014-ben a Nemzetközi Úszó Szövetség tagországai az év legjobb női versenyzőjének választottak, az amerikai Swimming World Magazine internetes oldala egy külsős szerző írásán keresztül azzal vádolta meg, hogy az egykori NDK-úszókhoz hasonlóan doppingol. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a testület nevében azonnal hivatalos levélben tiltakozott.

  • Roland Garros: vasárnap kezdődik a 114. francia nyílt teniszbajnokság

    Az előjelek alapján kevéssé valószínű, hogy az elmúlt tíz évben kilencszer győztes spanyol Rafael Nadal diadalmaskodik ismét a férfiaknál a vasárnap kezdődő 114. francia nyílt teniszbajnokságon.

  • Női foci: ötödik bajnoki címét szerezte meg a Kolozsvári Olimpia

    Sorozatban ötödik bajnoki címét nyerte meg a Kolozsvári Olimpia női labdarúgó csapata. Az ezüstérmes idén is a Marosvásárhelyi ASA lett. 

  • FIFA: Figo nem akar egy „nem normális választás” résztvevője lenni

    A holland szövetséget vezető Michael van Praag után Luis Figo is bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől, azaz nem méretteti meg magát a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) jövő pénteki elnökválasztásán.

  • A Ferencváros nyerte a Magyar Kupát

    A Ferencváros története során 21. alkalommal nyerte meg a labdarúgó Magyar Kupát: a fővárosiak 4-0-ra győzték le a bajnok Videotont a Groupama Arénában szerdán rendezett döntőben.

     

  • Befejezték a sztrájkot az olimpia építkezésein dolgozók

    Brazíliában megállapodással ért véget az a sztrájk, amelyet hétfőn kezdett meg a jövő évi riói olimpia építkezésein dolgozó munkások többsége tiltakozásul az alacsony bérek miatt.

     

  • Xavi évi 10 millió euróért Katarba szerződik

    Csütörtökön várhatóan hivatalosan is bejelentik, hogy Xavi otthagyja a Barcelonát és Katarba szerződik.

  • Kosárlabda: pokolian nehéz helyzetben a Marosvásárhelyi BC

    Pokolian nehéz helyzetbe került a Marosvásárhelyi BC az országos kosárlabda bajnoki döntőjében, ugyanis a három megnyert mérkőzésig tartó sorozat első két, Ploieștien lejátszott összecsapását elvesztette. Az „életbe maradáshoz” az szükséges, hogy a következő két, hazai csarnokban rendezett mérkőzést megnyerje és így esélyt adjon magának az ötödik, mindent eldöntő meccsre.

  • A palesztinok megpróbálják felfüggesztetni Izrael FIFA-tagságát

    A palesztinok megpróbálják felfüggesztetni Izrael tagságát a Nemzetközi labdarúgó Szövetségben (FIFA).

     

  • Pénteken hoz döntést a CAS a Kolozsvári CFR 24 pontjáról

    Kedden hallgatta meg a lausanne-i Nemzetközi Sportbíróság (CAS) kijelölt bírója, az angol Mark Andrew Howell a feleket abban a perben, amelyet a Kolozsvári CFR indított a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) ellen a fegyelmi bizottság által kiszabott 24 pontos levonás miatt. A román sportsajtó egybecsengő információi szerint a döntést pénteken hirdetik ki.

  • Faképnél hagyta az amerikai sprinter a „tiszteletlen kínaiakat”

    Összeveszett a szervezőkkel, és elutazott a pekingi atlétikai versenyről Justin Gatlin, az amerikaiak olimpiai és világbajnok sprintere. "Semmi tiszteletet nem mutattak, ezzel azt tudatták velem, hogy jobb, ha elmegyek" – nyilatkozta újságíróknak a pekingi repülőtéren a 33 éves sportoló.

  • Sztrájkolnak a riói olimpia munkásai

    Az alacsony bérek miatt sztrájkba lépett a jövő évi riói olimpia építkezésein dolgozó munkások többsége.

  • Szörnyethalt a világ egyik legjobb extrém sportolója

    Bázisugrás során balesetet szenvedett és meghalt Dean Potter nemzetközileg elismert amerikai extrém sportoló a kaliforniai Yosemite Nemzeti Parkban.

  • Challenge Kupa-döntő: négy gólos hátránnyal tért haza az SZKT

    Nagy hőségben, mintegy kétezer szurkoló előtt rendezték meg a portugáliai Bragában a Challenge Kupa fináléjának első felvonását. Az odavágót a házigazda, az ABC Braga indította jobban, magához ragadta a kezdeményezést, kihasználta a Székelyudvarhelyi KC minden apró hibáját, végig vezetett egy-két góllal. A vége 32-28 lett, folytatás egy hét múlva Székelyudvarhelyen.

  • Új világranglista: Babos rekordot döntött

    Visszacsúszott a női egyes világranglista harmadik helyére Simona Halep román teniszező. A Rómában győztes Marija Sarapova feljött a második helyre.