Nem tudott megbirkózni könnyeivel Andreea Mitu román teniszező hétfőn, miután kikapott a francia nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében a belga Alison Van Uytvancktól.
A Francia nemzetközi teniszbajnokság női egyesének nyolcaddöntőjében ért véget a torna az orosz Marija Sarapova számára, miután két szettben kikapott a cseh Lucie Safárovától.
Az Európai Bizottság figyelemmel kíséri az FIFA ügyében folyó vizsgálatokat, és sietnek leszögezni: a sportban nincs helye a korrupciónak.http://regi.maszol.ro/index.php/sport/48031-breking-letartoztattak-tobb-magasrangu-fifa-vezetot
A gazdag programnak és a jó időnek köszönhetően nagy sikernek örvendett a Sepsiszentgyörgyön kilencedik alkalommal megszervezett Sportnapok. Nemes Áron a négynapos rendezvénysorozat egyik szervezője, a helyi sportiskola igazgatója szerint a résztvevők visszajelzései szerint az eddigi legsikeresebbnek tekinthető a vasárnap véget ért rendezvény.
A Leicester City belső vizsgálatot indított, mert a klub három játékosa Thaiföldön lefilmezte, ahogy orgián vesz részt és rasszista megjegyzésekkel illet helyi lányokat.
A 92 éves Harriette Thompson a legidősebb nő vasárnap óta, aki befejezett egy maratoni futóversenyt. A Charlotte-ban élő, rákból felépült hölgy 7:24:36 óra alatt ért célba a San Diegóban rendezett Rock 'n' Roll Marathonon.
A bajnokság után a labdarúgó Román-kupát is elhódította a fővárosi FCSB, amely a sorozat vasárnap esti döntőjében 3-0-s kiütéses vereséget mért a Kolozsvári U-ra.
Az FBI-nyomozóknak kényszerből súgó Chuck Blazer amerikai FIFA-tag magyar labdarúgó-vezetőkkel is össze akart hozni találkozót, az FBI pedig egy másik, svájci-magyar állampolgár iránt is érdeklődött - idézte fel a Népszabadság.
A második helyen végzett az MKB-MVM Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a kölni négyes döntő vasárnapi fináléjában 28-23-ra kikapott a spanyol Barcelonától. A sorozat gólkirálya a magyar csapat szerb átlövője, Momir Ilic lett 114 találattal.
Az MKB-MVM Veszprém főleg kitűnő második félidei játékával bejutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi fináléjába, miután a kölni négyes döntő elődöntőjében 31-27-re legyőzte a német THW Kielt. Az első helyért a Barcelona lesz az ellenfél.
Nagy meglepetésre Andreea Mitu román teniszező szombaton 7:5, 6:4-re legyőzte a női világranglista 92-ik olasz Francesca Schiavonét, és bejutott a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokság nyolacaddöntőjébe.
Újabb négy évre Joseph Blatter lett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, mivel kihívója, Ali bin al-Husszein jordán herceg a választás második fordulója előtt visszalépett a szervezet Zürichben zajló 65. kongresszusán.
Bombariadó miatt megszakadt a FIFA kongresszusa, számoltak be róla a helyszínen tartózkodó újságírók,és a Handelszeitung című svájci lap.
A korrupció elleni egységre szólította fel a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zürichi kongresszusának résztvevőit Joseph Blatter elnök. Beszédét egy palesztin tüntető zavarta meg.
Közel 400 ezer dollár óvadék ellenében szabadlábon védekezhet Jack Warner, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi alelnöke, akit korrupció gyanújával vettek őrizetbe hazájában, Trinidad és Tobagóban.
A Bild értesülései szerint Dárdai Pál és a Hertha BSC megegyezett egymással, így a magyar válogatott szövetségi kapitánya marad a berlini együttes vezetőedzője. A 39 éves szakember határozatlan idejű szerződést kap a fővárosiaktól, amire korábban nem volt példa a Hertha történetében.
Drámai végjátékban bukta el fennállása első bajnoki címét a Marosvásárhelyi ASA: a Maros-partiak nem tudták kihasználni azt a segítséget, amelyet a CSMS Iașitól kaptak. A moldvai alakulat 0-0-s döntetlent játszott a fővárosi FCSB-vel, így különösen fájó a már kiesett Oțelultól hazai páyán elszenvedett 2-1-re vereség.
Joseph Blatter elnök csütörtökön összehívta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hat konföderációjának vezetőjét - tájékoztat az Inforádió.
Rafa Benítez csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy nyáron távozik az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Napoli vezetőedzői posztjáról.