BL-döntőre készülhetnek a győri lányok


-A A+

Mindkét félidőt megnyerve, meggyőző játékkal jutott be szombat délután a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe a Győri ETO. A Cristina Neagura és Katarina Bulatovicsra alapozó Buducsnoszt Podgorica hat góllal maradt alul Budapesten a telt házas Papp László Arénában.

A magyar csapat védekezése kiválóan működött a négyes döntő első mérkőzésén. Ehhez párosult még Kari Aalvik Grimsbö nagyszerű formája, a norvég kapus az első és a második játékrészben is stabilan védett. Az ETO támadásban is jóval kreatívabb volt montenegrói riválisánál, a Buducsnosztban sokáig csak Neagu és Bulatovics tartotta a lelket.

​Érdekes módon az európai szövetség (EHF) román játékvezetőket delegált az első elődöntőre, ami azért is volt furcsa döntés, mert a másik ágon a címvédő CSM București érdekelt, a román bajnokcsapat a Vardar Szkopje együttesével mérkőzik meg a döntőbe jutásért.

A játékvezetők vitatható döntéseit több esetben értetlenkedve fogadták a győriek, Görbicz Anitáék lendületét azonban a bírók sem tudták megtörni. Igaz, Tomori Zsuzsanna a 43. percben megkapta harmadik kétperces büntetését, így ő már nem játszhatott a végjátékban.

Győri oldalon Nycke Groot öt, Eduarda Amorim négy gólt szerzett, a hétméteresekért felelős Görbicz Anita pedig kilenc találatnál állt meg. A kétszeres BL-győztes magyar játékos egyetlen büntetőt sem hibázott el. A Buducsnosztot a nyáron elhagyó és a következő szezontól már a CSM-et erősítő Cristina Neagu hétszer volt eredményes. 

Női kézilabda Bajnokok Ligája, elődöntő
Budapest, Papp László Sportaréna, 12 ezer néző

Buducsnoszt Podgorica–Győri ETO 20:26 (9:12)
gólok: Neagu 7, Bulatovics 6, Achruk 2, Cvijics 2, Jaukovics 2, Ramusovics 1, illetve Görbicz 9, Groot 5, Amorim 4, Broch 3, Bódi 2, Hársfalvi 1, Mörk 1, Tomori 1.
kiállítások: 10, illetve 4 perc
hétméteresek: 5/5, illetve 4/4







EZT OLVASTA MÁR?

X