Halep kiütötte amerikai ellenfelét a madridi salakon


-A A+

Elsőként Simona Halep jutott be a salakpályás madridi tenisztorna női egyesének elődöntőjébe. A bajnokság román címvédője mindössze két gémet veszített el az amerikai CoCo Vandeweghe elleni csütörtöki mérkőzésen.

Halep egy óra alatt tudta le negyeddöntőjét, az első és a második szettet is 6:1-re nyerte. A világranglistán huszadik New York-i lánynak jóval több ki nem kényszerített hibája volt, mint Halepnek (21–3), aki a napokban Krystina Pliskovát, Roberta Vincit és Samantha Stosurt is legyőzte.

A madridi Manolo Santana Arénában Ion Țiriac, a torna tulajdonosa, Nadia Comăneci, illetve Ilie Năstase és felesége is megnézte Halep mérkőzését. A legjobban rangsorolt román teniszező a következő körben a Kiki Bertens–Anastasija Sevastova negyeddöntő nyertesével találkozik.

Frissítés: Cîrstea búcsúzott, Begu és Halep jó párost alkot

Az elődöntőben Halep ellenfele a lett Anastasija Sevastova lesz, aki a negyeddöntőben az Irina Begut búcsúztató Kiki Bertenszen lépett túl 6:3, 6:3-mal. A Halep és Szevasztova közötti találkozók 3-3-ra állnak, ám a román játékos simán nyerte kettejük utolsó két összecsapását.

A szabadkártyával induló Sorana Cîrstea 1 óra 17 perc alatt 4:6, 4:6 arányban alulmaradt a világranglista 17. helyén álló, francia színekben játszó Kristina Mladenovic-csal szemben.A román teniszező 130965 eurós csekkel és 215 WTA ponttal vigasztalódhat.

Párosban az Irina Begu/Simona Halep kettős 6:3, 3:6, 10:6-ra verte a Sania Mirza (India)/Jaroszlava Svedova (Kazahsztán) duót és bejutott az elődöntőbe. A kissé meglepő győzelmet 1 óra 16 perc alatt könyvelte el a román páros. Begu és Halep eddigi produkciójukkal 79360 eurót és 390 WTA-pontot szerzett.








EZT OLVASTA MÁR?

X