Európa Liga: simán kiesett a Fradi


-A A+

A magyar klubok közül egyedüliként a Videoton maradt versenyben a nemzetközi labdarúgókupák selejtezőjében. A Ferencváros kettős vereséggel búcsúzott az Európa Ligától, míg az Astra Giurgiu kiejtette azerbajdzsáni ellenfelét.

Rui Pedro, a Kolozsvári CFR egykori játékosa megszerezte első gólját a Ferencváros színeiben, de a portugál labdarúgó találata nem sokat ért a végelszámolásnál. A Budapesten kétgólos előnyt kiharcoló FC Midtjylland Dániában is legyőzte a zöld-fehéreket, akik a Vasashoz és a Budapest Honvédhez hasonlóan kettős vereséggel búcsúztak az európai kupáktól.

Ennek értelmében az NB 1-es mezőnyből csak a Videotonnak maradt esélye bejutni az Európa Liga selejtezőkörébe. A székesfehérváriak csütörtökön 1–1-es döntetlent játszottak hazai pályán az észt Nõmme JK Kalju csapatával, amelyet az odavágón három góllal vertek. Legközelebb a francia bajnokság hatodik helyezettje, az FC Girondins de Bordeaux lesz a Videoton ellenfele.

Az Astra Giurgiu az ukrán Olekszandrijával játszik a következő fordulóban. A román csapat a 3–1-es hazai siker után idegenbeli találkozóján nem rúgott, de nem is kapott gólt. A Liga 1-ből a következő körben a Dinamo és a CS U Craiova csatlakozik a selejtezőhöz.

UEFA Európa Liga, 2. selejtezőkör, visszavágók

FC Midtjylland (dán)–Ferencváros 3–1 (1–0)
gól: Wikheim (34.), Nissen (71.), Sörloth (81.), ill. Rui Pedro (64.)
Továbbjutott az FC Midtjylland 7–3-as összesített eredménnyel

Videoton–Nõmme JK Kalju (észt) 1–1 (1–0)
gól: Lazovics (37.), ill. Dmitrijev (50., büntetőből)

Továbbjutott a Videoton (4–1)
Zirä FK (azeri)–Astra Giurgiu 0–0
Továbbjutott az Astra Giurgiu (3–1)

A második mérkőzéseI eredményei az UEFA honlapján 

A harmadik selejtezőkör párharcai

PSV Eindhoven (holland)–Osijek (horvát)
Trakai (litván)–Shkëndija (macedón)
Krasnodar (orosz)–Lyngby (dán)
Sturm Graz (osztrák)–Fenerbahçe (török)
Panathinaikosz (görög)–Gabala (azeri)

Mladá Boleslav (cseh)–Skënderbeu (albán)
Austria Wien (osztrák)–AEL Limassol (ciprusi)
Dinamo Zagreb (horvát)–Odd (norvég)
Dinamo București–Athletic Bilbao
Olimpik Doneck (ukrán)–PAOK (görög)
Arka Gdynia (lengyel)–FC Midtjylland

Östersunds (svéd)–Fola Esch (luxemburgi)
Bordeaux (francia)–Videoton
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Panionios (görög)
Utrecht (holland)–Lech Poznań (lengyel)
CSU Craiova–AC Milan (olasz)
Bröndby (dán)–Hajduk Split (horvát)

Gent (belga)–Altach (osztrák)
Astra Giurgiu–Olekszandrija (ukrán)
Everton (angol)–Ružomberok (szlovák)
Aberdeen (skót)–Apollon Limassol (ciprusi)
Crvena zvezda (szerb)–Sparta Praha (cseh)
Botev Plovdiv (bolgár)–Marítimo (portugál)

Zenit (orosz)–Bnei Yehuda Tel-Aviv (izraeli)
Olimpique Marseille (francia)–Oostende (belga)
Freiburg (német)–Domžale (szlovén)
AEK Larnaca (ciprusi)–Dinamo Minszk (fehérorosz)
AIK (svéd)–Braga (portugál)
Sūduva (litván)–Sion (svájci)








EZT OLVASTA MÁR?

X