BL: közel volt a csodához a Juventus, de Real Madrid elődöntőzik


-A A+

A Juventus közel volt a csodához a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai visszavágóján a címvédő Real Madrid vendégeként: ledolgozta háromgólos hátrányát, ám a ráadásban Ronaldo tizenegyesgóljával a spanyolok jutottak a négy közé.

Korábban csupán három csapatnak sikerült háromgólos vagy nagyobb különbséget ledolgoznia, a Deportivo La Coruna, a Barcelona és kedden az AS Roma hajtotta végre a bravúrt, amelyre a Juventus 3-0-s hazai vereségét követően készült.

Villámgyorsan, 76 másodperc után vezetést szerzett a Juventus Mario Mandzukic góljával a Santiago Bernabéuban, ilyen korán még sosem kapott gólt a Real Madrid a Bajnokok Ligájában. Ezt követően magához tért a királyi gárda, többször is veszélyeztette a torinóiak kapuját. Újabb találatnak mégis a vendégdrukkerek örülhettek: Mandzukic másodszor is fejjel volt eredményes. Az első félidőben hazai pályán legutóbb 2000 februárjában a Bayern München ellen kapott két gólt a Real, amely a szünet előtt szépíthetett volna, ám Raphaël Varane fejese a felsőlécen csattant.

A szünetben Zinédine Zidane kettős cserével próbálta felrázni csapatát, viszont a Juventus Keylor Navas hibáját kihasználva újból eredményes volt, Blaise Matuidi élt a lehetőséggel, s ezzel egyenlített összesítésben. Már úgy tűnt, hogy hosszabbításban dől el a továbbjutás sorsa, ám Medhi Benatia a tizenhatoson belül hátulról érkezve felborította Lucas Vázquezt, a játékvezető pedig büntetőt ítélt.

A Juventus kiváló kapusa, Gianluigi Buffon pedig heves reklamálásáért piros lapot kapott. Az olasz hálóőrt 117. - s vélhetően utolsó - BL-mérkőzésén először állították ki. A tizenegyeshez a 150. BL-találkozóját játszó Cristiano Ronaldo állt oda, s magabiztosan a bal felső sarokba lőtt, elődöntőbe juttatva csapatát. Az ötszörös aranylabdás portugál támadó az elmúlt idény fináléjával együtt egymást követő tizenegyedik összecsapáson talált be a BL-ben.

A müncheni találkozón egyik fél sem tudott betalálni, így nem forgott veszélyben a Bayern továbbjutása. A Sevillának nem volt kaput eltaláló lövése.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:

Real Madrid-Juventus 1-3 (0-2)
Gólszerzők: C. Ronaldo (98., tizenegyesből), illetve Mandzukic (2., 37.), Matuidi (60.)
Kiállítva: Buffon (93.)
Tj.: a Real Madrid, 4-3-as összesítéssel.

Bayern München-Sevilla 0-0
Továbbjutott: a Bayern München, 2-1-es összesítéssel.








EZT OLVASTA MÁR?

X