2018-as foci-vb: Franciaország másodszor világbajnok


-A A+

Húsz év után ismét világbajnok a francia labdarúgó-válogatott. Didier Deschamps akkor, a hazai rendezésű 1998-as vb-n a pályán, most pedig a kispadon ünnepelhet a Kékekkel. A horvátok érdeme, hogy egy pillanatig nem adták fel, a világbajnokságok történetének egyik legszebb mérkőzését a franciák 4-2-re nyerték meg.

A Maszol munkatársa a kolozsvári Planetáriumban kétszázadmagával nézte a mérkőzést, ahol mindenki számára nagyon egyértemű volt, hogy a magyar focibarátok szíve merre húz.

18:02
Telt ház a Luzsnyikiben

Az aréna területén a finálé előtt különféle játékokkal szórakoztathatják magukat a szerencsés és türelmes rajongók, például a szerencsekerékkel, ahol egy okostelefonokat gyártó szponzor ajándékait lehet megnyerni. Itt folyamatosan legalább ötvenméteres sor állt, míg az ajándéktárgyakat árusító standoknál minimum fél órát kellett várni, mire a szurkoló hozzájuthatott a kiválasztott ereklyékhez.

A szervezők azzal próbáltak enyhíteni ezen a problémán, hogy a legkedveltebb portékákat - sört, üdítőt, vizet, a döntőre kiadott sálat - mobilárusok is kínálták, akik bankkártya-leolvasóval is fel voltak szerelve. Ugyanakkor nagy baklövés volt a rendezők részéről, hogy a legkelendőbb szuvenír, a fináléra kiadott mindkét típusú póló - melyek 2500 rubelbe, azaz több mint 10 ezer forintba kerültek - már két órával a meccs előtt elfogyott az össze standnál. Egy perui drukker csalódottan mesélte, hogy ez az ötödik vb-döntője, s most először nem sikerült hozzájutnia a pólóhoz.

A stadiont körbesétálva több horvát szurkolót látni, mint franciát, de a közönség igencsak nemzetközi. Az MTI tudósítója 71 különböző nemzetbeli drukkert számolt össze a világ minden tájáról. A két résztvevőn és a házigazda oroszokon kívül brazilokból volt a legtöbb. A beszélgetések és az arcokra festett zászlók alapján a semleges nézők többsége a horvátoknak drukkol majd, de a franciákat tartják esélyesebbnek.

17:55
Így hallgatták Kolozsváron a horvát himnuszt

A Maszol munakársa a kolozsvári Planetáriumban követi a foci-vb döntőjét, ahol az egész torna alatt az M4 Sport közvetítését lehetett nézni. Magyarul.

 












EZT OLVASTA MÁR?

X