Rekord börtönbüntetésre ítélték a brăilai ámokfutót


-A A+

Első fokon 30 év börtönre ítélte a brăilai törvényszék azt a fiatalembert, aki tavaly novemberben, emberölési szándékkal tíz személyt – köztük két kiskorút – megsebesítetta Duna-parti városban.

Csak szerencsén múlott, hogy a jelenleg 21 éves Marius Valentin Parfenie ámokfutásának nem voltak halálos áldozatai. A fiatalember tavaly november 11-én megkéselt egy nőt Brăilán, majd autóba ült, és a város körgyűrűjén elgázolt két személyt. Ezután a gépkocsival egy a bevásárlóközpont bejáratának ütközött, és hét embert, köztük egy 11 és egy 13 éves gyereket, megsebesített.

Parfenie ámokfutása mindössze hét percet tartott. Amikor a bevásárlóközpont parkolójában ártalmatlanná tették civil járókelők, azt kiabálta: „ebben az országban vérnek kell folynia”, és „terrorista vagyok”. Naplójában pedig arról írt: minél több román embert meg akar ölni, mert szerinte nem illeszkednek az ő emberi minőségről alkotott elképzeléseibe, vagyis abba, amilyenek például a svéd emberek (saját nyilatkozatai szerint Svédországban dolgozott egy ideig).

A nyomozást irányító Mircea Ciutac ügyész szerint Parfenie "ítélőképessége tudatában volt" a tettek elkövetésekor, amint azt a Mina Minovici igazságügyi orvostani intézet pszichiátriai szakértői vizsgálata is igazolta. Az iaşi-i igazságügyi orvostani intézet (INML) által végzett vérvizsgálat ugyanakkor azt mutatta ki, hogy a vádlott nem volt kábítószer hatása alatt, de véralkoholszintje 1,25 ezrelék volt.

A terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) szerint a fiatalember tettei súrolják a terrorista cselekmény határát, lévén, hogy előre kigondolt terv alapján cselekedett, és szándékát papírra is vetette az ámokfutását megelőző napon. Végül emberölési kísérlettel, rablással, ittas vezetéssel, cserbenhagyásos gázolással és a közrendháborítással vádolták meg.

A halmozott bűncselekményekért összesen 33 év börtönt szabott ki a törvényszék. Végül a btk. szerint kiszabható maximális időtartamú, 30 év szabadságvesztésre ítélték. Az ítélet megfellebbezhető.








EZT OLVASTA MÁR?

X