Szexuális zaklatással vádolnak egy volt sepsiszentgyörgyi intézményvezetőt
Szexuális zaklatás és erőszak vádjával indítottak eljárást egy volt sepsiszentgyörgyi intézményvezető ellen. A Kovászna megyei ügyészség szerdai tájékoztatása szerint lezárták a nyomozást és vádat emeltek egy férfi ellen, aki egy sepsiszentgyörgyi intézmény vezetőjeként visszaélt hatalmával és három beosztottját szexuálisan zaklatta, illetve egyik alkalmazottját nemi aktusra is kényszerítette.
Az ügyészség közleménye szerint a férfi 2015 és 2018 között szexuálisan zaklatta három beosztottját, míg 2018. október 11-én igazgatói irodájában erőszakosan közeledett egyik alkalmazottjához, és többször is nemi aktust létesített vele. A vádirat szerint, amikor a beosztottak panaszt tettek az intézményvezető ellen, a férfi fenyegetéssel próbálta rávenni őket, hogy vonják vissza ellene szóló nyilatkozatukat.
A Kovászna megyei törvényszéki ügyészség szerint az illető ellen szexuális célzatú hatalommal való folyamatos visszaélés, nemi erőszak és nyilatkozatok befolyásolása vádjával indítottak bűnvádi eljárást. Az ügyet a sepsiszentgyörgyi törvényszék tárgyalja.
Az ügyészség közleményében nem nevezi meg sem az érintett sepsiszentgyörgyi intézményt, sem a megvádolt igazgatót. Ám az eset feltehetően összefüggésben van azzal, hogy tavaly fegyelmi vétségek miatt menesztették a sepsiszentgyörgyi önkormányzat szociális irodáját több mint 20 évig vezető igazgatót, aki ellen beosztottjai tettek panaszt szexuális zaklatás vádjával, és a rendőrség korábban megerősítette, hogy nyomozás folyik ellene.
- 33299 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33301 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33301 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33303 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33304 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33304 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni