Így viselkedett a kislányát meggyilkoló óvónő a bíróságon


-A A+

Meg sem próbált védekezni a négy éves kislányát vízbe fojtó temesvári óvónő a bíróságon – derül ki az előzetes letartóztatását elrendelő ítélet indoklásából.

Mint írtuk, a 38 éves óvónő ellen azt követően indult bűnvádi eljárás, hogy temesvári lakásukban belefojtotta a fürdőkádba saját négyéves lányát. Az anya utána öngyilkos akart lenni, de megmentették az életét. Kihallgatása után őrizetbe vették, múlt csütörtökön pedig vizsgálati fogságba került.

A kényszerintézkedésről szóló bírósági tárgyaláson a gyanúsított bevallotta tettét. Sem az óvónő, sem az ügyvédje nem próbált mentő körülményeket találni a bűncselekményre, az előzetes letartóztatásról szóló ítéletet sem fellebbezték meg.

Az előzetes letartóztatási kérelemhez csatolt ügyészségi jelentés szerint az óvónő „vélhetően a kislány megölésével és az öngyilkossággal véget akart vetni annak a stresszhelyzetnek, amelybe a házassága megromlása miatt került”. Mint ismert, a férje néhány nappal korábban közölte vele, hogy válni akar, a felesége pedig így akart bosszút állni rajta.








EZT OLVASTA MÁR?

X