Elegük lett: több száz diák tüntetett a MOGYE előtt


-A A+

Több száz diák tüntetett a Marosváráshelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem előtt péntek este. Sérelmezik, hogy az egyetem vezetősége "minden módszert megragadva, újra és újra áthágja a szabályokat, megsértve ezzel úgy a diákok, mint az oktató tanárok jogait".

A tiltakozók úgy vélik, hogy az egyetem rektora az intézmény vezetőségével karöltve számos olyan döntést hozott, amelyek súlyosan megszegi a tanulók jogait. Közleményben hívták fel a figyelmet arra, hogy a vizsgaidőszak előtt csupán két héttel számottevő változásokat vezettek be a vizsgákkal kapcsolatban. "Minden látszólagos és híresztelt fejlődés ellenére a rezidens vizsgák eredményei csak romlanak, tavaly az ország legrosszabbul szereplő egyeteme lett a marosvásárhelyi. Egységesített teszteket iratnak, amelyek nem adnak lehetőséget az egyéniség megmutatására, logikátlan robotokká teszik a diákokat, ez pedig az elhanyagolt és túlzsúfolt gyakorlati órákon is tükröződik" - áll a közleményben.

Kitérnek arra is, hogy a tanév elején hivatalossá tett egyetemi összeolvasztást követően látványosan csökkent az ösztöndíjak száma is, ami szintén ellentmond azoknak az ígéreteknek, amelyeket a vezetőség az ezzel kapcsolatos félelmek miatt megfogalmazott. "Sokáig lehetne sorolni azokat a sérelmeket, melyeket az egyetem tanulói nap mint nap saját bőrükön tapasztalnak. Bár nehéz a diákság körében uralkodó hangulatot és kétségbeesettséget közölni a külvilággal, ezúton is jelezni szeretné a hallgatók közössége, hogy jogsértések, szabályáthágások, megalázó fordulatoknak szemtanúi" - olvasható. Kompromisszumot sürgetnek.

Mit ír elő az új vizsgaszabályzat?

Az egyetem szenátusának áprilisi ülésszakán – amelyet a magyar tagozat képviselői bojkottáltak – fogadták el az új vizsgáztatási eljárást, ami bekerült az egyetemi chartába – tájékoztat a Népújság. Eszerint egyebek mellett a vizsgák tesztkérdéseinek mind a három nyelven azonosaknak kell lenniük.

Nagy Előd docens, rektorhelyettes a lapnak elmondta, a magyar oktatók többsége aláírásával nyomatékosította, hogy nem fogadja el ezt a vizsgáztatási módot, és hasonló nehézségi fokban, hasonló stílusban, hasonló pontozás szerint, de önállóan megalkotott tételek alapján akarják számon kérni az anyagot.

"Az új szabályzatot január 3-án, két héttel a vizsgaidőszak előtt hozták nyilvánosságra, ami kötelezi a magyar oktatókat, hogy a román kollégáik által megfogalmazott tesztkérdéseket fordítsák le, és azok alapján történjen a számonkérés. Ahol a két fél megegyezett, hogy megosztják a munkát, a magyar nyelven megfogalmazott kérdéseket kell románra fordítani. A tételeket öt nappal a vizsga előtt kell benyújtani, amit ellenőriznek és fénymásolnak" – nyilatkozta Sipos Emese professzor.

Kötelezik a közös bibliográfiát, ami azt jelenti, hogy a nagyon színvonalas magyar nyelvű szakkönyvekből a továbbiakban nem lehet tanítani. A magyar oktatók ennek ellenére saját kérdések alapján vizsgáztatták a diákokat, ám az eredményeket nem tudták bevezetni az egyetem központi katalógusába, amit lezártak.

Mivel az első héten a harmadévesek belgyógyászati tünettanvizsgáját sem fogadták el, mert Benedek István professzor nem a közös tétel szerint vizsgáztatott, a diákszövetség (MMDSZ) közleményben foglalt állást.








EZT OLVASTA MÁR?

X